Svájci kutatók szerint az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára. Azt állítják, hogy az eddig véltnél sokkal több, 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte. Ennek eredményeként pedig 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte. Megmentheti-e a Földet egy ekkora új erdő telepítése?

A Science című tudományos folyóiratban közreadott tanulmány készítői megvizsgálták, hogy a bolygó mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra. A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakemberei a fotointerpretáció módszerét és a Google Earth térképprogramját használva megállapították, hogy a már létező erdőségek, mezőgazdasági és városi területek mellett még világszerte 0,9 milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre faültetéshez. A szakemberek szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából 200 gigatonnányi szén-dioxidot - vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag csaknem kétharmadát - lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség egynegyede.

1 milliárd hektárnyi új erdő telepítésében látják a megoldást a globális felmelegedésre svájci kutatók - képünk illusztráció

"A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg az újraerdősítés a rendelkezésünkre álló legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára" - mondta Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa.

A kutatók 6 országot jelöltek meg az újraerdősítés legfontosabb területeinek:

  • Oroszország (151 millió hektár)
  • Egyesült Államok (103 millió hektár)
  • Kanada (78 millió hektár)
  • Ausztrália (58 millió hektár)
  • Brazília (50 millió hektár)
  • Kína (40 millió hektár)

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy nagyon fontos a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak az erdősíthető területek a trópusokon. "Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük a már létező erdőterületeket, további klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát" - emelte ki Crowther.

Ám más kutatók szerint a tanulmány "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen".

Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán egyike a leghatékonyabb stratégiáknak. Semmiképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátás zéró szintre csökkentésétől. Megint mások túlzónak érzik az ültetett fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket - írta az MTI híre.

Kapcsolódó: Fizetne a gazdáknak az EU az erdőtelepítésért

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás