A IV. Erdővarázs Családi Nap rendezvényen az állami erdőgazdaságok a fővárosba költöztették a magyar erdők világát. Az erdők értékeinek és az erdész szakma szépségeinek bemutatása mellett a fával borított területek növelése, a fásítás és a fenntartható erdőgazdálkodás állt a rendezvény középpontjában, amelynek első napján 700 gyereket fogadtak szervezett erdei iskolai programokon. Az állami erdőgazdaságok munkáját hozták elérhető közelségbe a fővárosban.

Az erdőgazdálkodás előtt kettős cél van: egyrészt megfontolt szakmai munkával fel kell készíteni erdeinket a változó környezeti viszonyokra, másrészt minden eszközzel törekedni kell a fával borított területek növelésére – mondta Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár a IV. Erdővarázs Családi Nap megnyitóján, a budapesti Szabadság téren. A vendégeket a rendezvénynek helyszínt adó V. kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter is köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy nem csak az erdőkben, hanem a Belvárosban is nagy szükség van fákra, minél több növényre, ezért az önkormányzat célja a folyamatos zöldfelületbővítés - számolt be róla az Agrárminisztérium.

Az erdészek munkájának köszönhetően 450 millió facsemete került a magyar erdőkbe az elmúlt 10 évben

Zambó Péter államtitkár azt is kiemelte, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás választ kínál a napjainkban zajló környezeti változásokra. Az Agrárminisztérium éppen ezért ösztönző támogatáspolitikát folytat, hogy minél több gazda telepítsen fákat a gyenge minőségű szántókra és legelőkre. Ennek érdekében az idei évben 80-130 százalékkal megemeltük a Vidékfejlesztési Programban az erdőtelepítések támogatását. Nagyon fontos, hogy az önkormányzatok is pályázhatnak ezekre a forrásokra – mondta az államtitkár.

Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár beszél a IV. Erdővarázs Családi Nap megnyitóján - Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

450 millió facsemete

Az állami erdőgazdaságok munkáját értékelve Zambó Péter elmondta, hogy a meglévő erdők fenntartásának munkájából jelentős részt vállalnak az állami erdőgazdaságok, akik a gondjaikra bízott közel 1 millió hektár erdő kezelése során az elmúlt 10 évben több mint 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek, miközben folyamatosan növelik az úgynevezett örökerdők területét. A IV. Erdővarázs Családi Napon az állami erdőgazdaságok 15 tematikus sátorban mutatták be mindazt, amit a magyar erdőkről tudni kell. Az idei esemény újdonsága a Tenyérvarázs elnevezésű, elsősorban gyerekeknek szóló játékos aktivitás volt. A játékban résztvevők nevében – akiknek legalább 3 sátornál részt kell venniük az ott zajló foglalkozásokon, majd el kell helyezni tenyérlenyomatukat egy erre a célra felállított felületen – az állami erdőgazdaságok elültetnek egy-egy fát, ezzel is gyarapítva hazánk erdeit.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás