Fáklya névre hallgat az a tejhasznú holstein-fríz szarvasmarha, aki teljesítményével aranytörzskönyvet érdemelt ki. A Csongrád-Csanád megye Szentesi járásában növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozó, mintegy 900 tehenet és szaporulatát tartó fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. 10 éves tehene eddigi élete során 100 ezer kilogramm tejet adott. A társaság történetében ez a negyedik jószág, amelyik megkapta ezt az elismerést.

Az Agrárminisztérium számolt be róla, hogy a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesületétől azok a tehenek kapnak aranytörzskönyvet, amelyek életük során legalább 100 ezer kilogramm tejet termelnek. A Csongrád-Csanád megyei agrárvállalkozásnál eddig Fáklya a negyedik jószág, amely elérte ezt a teljesítményt. A cég vezérigazgatója, Farkasné Márton Katalin a mezőgazdasági vállalkozás eredményességét jelentős részben a szakértő munkatársaknak, a folyamatos fejlesztésnek, így az új állattartási technológiának tulajdonítja.

Miután 100 ezer kilogramm tejet adott, aranytörzskönyvet kapott Fáklya, a holstein-fríz tehén - fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A szabadforgalmú, robotfejős technológia alkalmazásával a jószágok jól érzik magukat náluk. Akkor esznek, amikor akarnak, akkor állnak be a robotfejőhöz, amikor annak szükségét érzik, és akkor mennek a vízágyra pihenni, amikor szeretnének - írta a cikk.

Saját takarmánytermelés

A környezetvédelmi és állatjóléti szabályok betartásával is lehetséges versenyképesen, az új kihívásoknak eleget téve gazdálkodni. Ezt bizonyítja a Kinizsi 2000 Zrt., amely az állatok takarmányszükségletét is szinte teljes mértékben maga termeli, és a folyamatos fejlesztésekkel, a technológiaváltással időben lép – mondta a rendezvényen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a térség országgyűlési képviselője. Az aranytörzskönyves listán országosan 1002 jószág szerepel. A Csongrád-Csanád megyei cégnél ebből 4 tehén kapott már aranytörzskönyvet. A Fáklya névre hallgató szarvasmarha napi 50-55 kilogrammos teljesítményével érte el az elismerést.

Élelmiszer és támogatás

Farkas Sándor szerint a COVID-19 koronavírus-járvány alatt felértékelődött az agrárágazat szerepe. Bebizonyosodott, hogy Magyarországon megfelelő minőségű, mennyiségű biztonságos élelmiszer áll rendelkezésre. A kormány segítségével az ágazat olyan plusz támogatáshoz jut a következő hónapokban, amely jelentősen hozzájárul a versenyképességéhez. A mezőgazdasági vállalkozásokon kívül az élelmiszeriparnak is jut a 100 milliárdos forrásból, amely az ágazatban dolgozók megélhetését és biztonságérzetét növeli.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás