Nagyot fogott a Nébih és a NAV egy közös, több helyszínen tartott, összehangolt razzia során. Az első információk szerint legalább 100 tonna jelöletlen, hamis takarmányt foglaltak le az ellenőrök Pest megyében. A takarmányok mellett antibiotikum is hasonló sorsra jutott. A tulajdonosok komoly büntetésre számíthatnak.

Először egy, a takarmány-előállítást teljesen illegálisan végző személyre csaptak le az ellenőrök. A magánszemély garázsában mintegy 12 tonna olyan takarmánykeveréket és alapanyagot találtak az ellenőrök, melyek származását nem tudta a tulajdonos papírokkal igazolni. Ezek a takarmányok a tulajdonos szerint saját felhasználásra, valamint 30 sportgalambot tartó személy számára készültek el.

Komoly takarmánytételt foglalt le a hatóság
 

A nyomonkövethetőség hiánya miatt a takarmányokat a szakemberek azonnal hatósági zár alá vették, kivonták a forgalomból és forgalmazásukat megtiltották.

A Nébih sajtóközleménye szerint a másik helyszínen próbavásárlást végeztek, melynek során takarmánykeverékeket és állatgyógyászati szereket vettek meg. Kiderült, a takarmánykeverékek alapanyagai jelöletlenek voltak, a kész termékeket nem látták el azonosítóval, az állatgyógyászati szerek pedig nem rendelkeztek hazai forgalomba-hozatali engedélyekkel. Sőt, a vállalkozás sem rendelkezett állatgyógyászati szerek forgalmazásához szükséges engedéllyel. A felsorolt hiányosságok, valamint higiéniai problémák miatt a NÉBIH összesen mintegy 83 tonna alapanyag és 12 tonna késztermék, továbbá 5 doboz antibiotikum tartalmú állatgyógyszer forgalomból történő kivonását rendelte el.

Mindkét érintett ügyében megkezdődött a nyomozás, az ügyek folyamatban vannak, milliós nagyságrendű bírságra készülhetnek a vállalkozók.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás