Az Egészségügyi Világszervezet, valamint 26 kutatóintézet és egyetem közös tanulmánya arra a konklúzióra jutott, hogy már most jelentős hatásai vannak a klímaváltozásnak az emberiség egészségére. A tanulmány szerzői úgy látják, hogy intenzívebbé kell tenni a klímavédelmi intézkedéseket, hogy elkerülhető legyen a világszintű egészségügyi vészhelyzet.

Közös tanulmányukban a világ szaktekintélyei arra a következtetésre jutottak, hogy a klímaváltozás az élet egy sor területére komoly negatív hatással van. Nem is gondolnánk, milyen sokra és milyen komollyal.

A klímaváltozás negatív következményei sokrétűek
Amit már most a klímaváltozás számlájára írhatunk:
  • 2000 és 2016 között világszerte 46 százalékkal nőtt az időjárás előidézte természeti csapások száma.
  • 125 millió 65 év feletti ember szenvedett a hőségtől, ami egészségügyi problémákat okozhat a szív- és érrendszerben.
  • Csak a szén égetéséből fakadó légszennyezés miatt évente legalább 800 ezren halnak meg.
  • 2050-ig elérheti az egymilliárdot azoknak a száma, akik a hőség közvetlen következményeit fogják megszenvedni. A növekvő hőmérséklet hatására a fizikai aktivitást végző emberek produktivitása 5,3 százalékkal csökkenhet.
  • A szélsőséges időjáráshoz köthető gazdasági veszteségek 2016-ban elérték a 129 milliárd dollárt.
  • Terjednek a fertőző betegségek. Növekszik például a dengue-láz elterjedési területe, mivel a betegség kórokozóját hordozó szúnyogok egyre nagyobb régiókban előfordulnak. Minden évtizedben megkétszereződik a fertőzöttek száma, ami ma már eléri a százmilliót; a a trópusi láz a leggyorsabban terjedő betegség.
  • A klímaváltozás káros hatásai miatt az alutápláltság 30 ázsiai és afrikai országban 1990 óta 398 millióról 422 millióra nőtt.
  • Az átlaghőmérséklet minden egy Celsius-fokos emelkedése hat százalékkal csökkenti a gabonatermést és 10 százalékkal a rizstermést.

A drámai tények ellenére is akad, ami reményre adhat okot. A világ több országa is előkészületeket tesz a szénenergia leváltására és egyre nagyobb mértékben alkalmaznak megújuló energiákat.

Forrás: Index.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás