Komoly jövedelemkiegészítést jelenthet egyeseknek a csigák, gombák és egyéb növények gyűjtése. A NAV egy friss kimutatása szerint, ugyanis, ezek a gyűjtők valamivel több mint két és fél év alatt 1,3 milliárd forint bevételre tettek szert. Ha abból indulunk ki, hogy valószínűsíthetően nem is minden "zsákmányt" jelentettek az érintettek, a plusz jövedelem ennek többszöröse is lehet. A hazai erdők és mezők jelentős pénzforrásként szolgálhatnak a leleményesek számára – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss adataiból. A hatóság előtt ugyanis nem titok, hogy mekkora legális bevételre tettek szert azok a személyek, akik csiga, gomba, medvehagyma, bodzavirág, esetleg csipkebogyó, levendula vagy más hasonló, nem védett növények gyűjtésével foglalkoznak.
Több száz milliós érték lapul az erdőkben, mezőkön (Fotó: Pixabay, skeeze)
Ha a gyűjtést magánemberek, tehát nem őstermelők vagy egyéni vállalkozók végzik, a tevékenység csak minimális adminisztrációval jár és viszonylag alacsony adó megfizetését vonja maga után. Fontos szabály ugyanakkor, hogy az összegyűjtött csigát, gombát és különféle nem védett növényt csak felvásárlóknak lehet eladni. 2016-ban a gyűjtögetők 490 millió forint bevételre tettek szert, amiből nagyjából 18 millió forintnyi adó származott. Tavaly már összesen 20 millió forintnyi adó futott be a közkasszához az 540 millió forintos bevételből. Idén az első nyolc hónap 12 millió forintos adóbevételt hozott, ezek szerint pedig az erdőkön és a mezőkön 315 millió forintnyi terményt, élőlényt szedtek össze a hobbigyűjtögetők. Az egyes évek adatai szerint kicsivel több mint két és fél esztendő alatt nagyjából 1,3 milliárd forintra tettek szert a hobbigyűjtögetők, ami után az állam ötvenmillió forintnyi adóhoz jutott. Összeállításunk a Magyar Idők cikke alapján készült.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás