Az amerikai Conagen cégcsoport 15 milliárd forintos beruházással épít új gyárat az egykori Agroferm üzem területén Kabán - jelentette be a cégcsoport alapító-elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Steven Chen elmondta, hogy a vállalatuk élelmiszeripari és kozmetikai termékekhez gyárt GMO-mentes összetevőket, íz-, valamint illat- és adalékanyagokat a legkorszerűbb biotechnológiával. A tervek szerint a Hajdú-Bihar megyei település közelében épülő gyárukból látják majd el az összes európai partnerüket, és kialakítanak egy kutató-fejlesztő részleget is.

Termékeik előállításához mezőgazdasági terményeket - zöldborsót, sztíviát - használnak fel, aminek egy részét a környéken szeretnék megtermeltetni - számolt be róla az MTI közleménye. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke és Szegi Emma, Kaba polgármestere egyaránt arról beszélt, hogy a cukorgyár 2006-os bezárása és az Evonik Agroferm termelésének tavalyi felfüggesztése óta a mostani a legnagyobb fejlesztés a térségben, az új üzem 250 dolgozónak, köztük számos kutatónak biztosít majd munkát.

15 milliárd forint értékben épít gyárat Kabán az amerikai Conagen cég - képünk illusztráció

Pajna Zoltán arról is beszélt, hogy a környék mezőgazdasági vállalkozóinak is fel kell készülniük arra, hogy a gyár termeléséhez megfelelő minőségű alapanyagot biztosítsanak. A teljes üzem beindulása után akár évente 50 milliárd forint értékű mezőgazdasági terméket is fel fog vásárolni a kabai üzem - mondta. Szegi Emma szerint az önkormányzat minden támogatást megad a befektetőknek, hogy a gyárban mielőbb - a tervek szerint jövő év második felében - megindulhasson a termelés. A polgármester reményei szerint a cukorgyár és az aminosav üzem bezárása miatt kiesett évi 350-400 millió forint iparűzési adó újra beérkezhet a város kasszájába, ha a gyár megkezdi a termelést.

Saját pénzből építkeznek

Steven Chen az MTI érdeklődésére elmondta: a beruházást saját forrásból valósítják meg, de tárgyalnak támogatásról a külgazdasági minisztérium befektetési ügynökségével, a HIPÁ-val is. A Conagen cégcsoport világszerte összesen 1500 dolgozót foglalkoztat, köztük a kutatás-fejlesztési szektorban 250 tudóst.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás