Energetikai beruházást valósított meg a Hajdúsági Vágóhíd és Húsfeldolgozó Üzem a járási startmunka mintaprogramban. A helyszínen 150 napelemet helyeztek el, az ennek segítségével keletkezett áram túlnyomó részét az üzem hasznosítja. A felesleget az E.ON áramrendszerébe táplálják. A beruházással elért energiamegtakarítás révén csökken az önkormányzati üzem áramszámlája, és nem emelkedik a közétkeztetésben felhasznált húsok és húskészítmények ára, továbbá a klímavédelem is megvalósul.

A hajdúböszörményi fejlesztést átadó ünnepségen a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Hoffmann Imre arról beszélt, hogy a beruházás évi 2,4 millió forint megtakarítást eredményez. A politikus azt is hozzátette, hogy a Belügyminisztérium a járási startmunka mintaprogrammal a jövőképpel rendelkező önkormányzatok felzárkózását segíti. Hajdúböszörmény életében jelentős mérföldkő volt a Hajdúsági Vágóhíd és Húsüzem létrehozása, amihez a BM 2017-ben 244 millió forinttal, majd 2018-ban 40 millió forinttal járult hozzá.

150 napelem telepítésével csökkenti a villanyszámláját a hajdúsági vágóhíd Hajdúböszörményben - képünk illusztráció

A vágóhíd működéséhez szükséges energia harmadát fedezik a napelemek

Kiss Attila, a város polgármestere szerint nem csak értékteremtés zajlik a startmunka mintaprogram keretében, hanem a fenntarthatóságot és a működtetés költségeinek csökkentését is szem előtt tartják. A kormány részéről 18,5 millió forinttal támogatott napelemek a vágóhíd és húsfeldolgozó éves energiaforrásának 1/3-át biztosítják majd, amivel 6-7 millió forintot spórolnak meg. A következő - román-magyar - projektben a Böszörmény Kincse néven előállítandó termékek piacra jutását kívánják megvalósítani - mondta. A vágóhíd 2017-es átadásáról ezen a hivatkozáson lehet részleteket olvasni.

https://www.youtube.com/watch?v=0gLolKd_LXI
Az átadóünnepségről készített hosszabb videót itt lehet megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=mWEdnmqp2A4

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás