Közel 13,8 milliárdos nettó árbevétel, 408 milliós nyereség, 120 milliós osztalékfizetés, 3 milliós csúcsvezetői fizetés. A jelek szerint az évek óta tartó, az agrárium szereplőit kiemelten sújtó válságok sorozata idején is jól működik a Hód-Mezőgazda Zrt. gazdálkodása. Az egyik legnagyobb hódmezővásárhelyi cég a 2022-es esztendőben is tovább bővült, s komoly hasznot hajtott a tulajdonosi körnek – derült ki a nyilvánosan elérhető beszámolóból és annak mellékleteiből.

Miközben a magyar agrárium szereplőinek többségét súlyosan érintette az elmúlt évek válságsorozata – koronavírus-világjárvány, orosz–ukrán háború, energiaárrobbanás, brüsszeli szankciók, súlyos infláció, rendkívüli szárazság stb –, a jelek szerint a Hód-Mezőgazda Zrt.-nek mindez gyakorlatilag meg sem kottyant - írta a Promenád.

Jól működik a Hód-Mezőgazda Zrt. gazdálkodása, az egyik legnagyobb hódmezővásárhelyi cég a 2022-es esztendőben is tovább bővült és komoly hasznot hajtott a tulajdonosi körnek – derült ki a nyilvánosan elérhető beszámolóból és annak mellékleteiből - Fotó: Harsányi Zsolt (középen, kalapban) ügyvezető és Antal Gábor vezérigazgató beszélget - Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, 2023. május

Bevételek, forgalom és értékesítés

Míg 2021-ben 11 milliárd 616 millió forintos nettó árbevételt mutatott fel a Hód-Mezőgazda, addig 2022-ben már 13 milliárd 781 millió forintra nőtt a cég forgalma. Ebből a jelentősebben emelkedő belföldi értékesítés 10 milliárd 794 milliót, az exportértékesítés 2 milliárd 987 millió volt. A társaság adózott eredménye 287 millióról 408 millióra ugrott, jelentős haszonnal dolgoztak tehát tavaly is a több mint harmincéves múltra visszatekintő, fő profilként tejhasznú szarvasmarha tenyésztésében aktív vállalatnál. Figyelemre méltó, hogy jelentősen javultak a jövedelmezőségi mutatóik – 100 forint bevételre, saját vagyonra, munkabérre jutó adózás előtti eredmények – is.

A vállalkozás vezetése és a támogatások

A jól teljesítő Hód-Mezőgazdánál a nyereség egy része nem marad a társaságban. A közgyűlés – a többek között Antal Gábor vezérigazgató, Harsányi Zsolt ügyvezető, szavazatszámláló részvényes (AXIÁL Kft.) és Büksi János ügyvezető, jegyzőkönyv-hitelesítő részvényes (KHD-INVEST Kft.) által jegyzett dokumentum tanúsága szerint – 120 millió forint osztalékfizetésről rendelkezett a tulajdonosok részére. Egyébként is megéri vezető pozíciót betölteni a vállalkozásban, hiszen a kiegészítő beszámolóban olvasható, hogy a vezető tisztségviselőnek – minden bizonnyal Antal Gábor vezérigazgatóról van szó – 2022-ben összesen 36 millió forintnyi javadalmazás járt.

Az ingatlanok között a legjelentősebb beruházások, melyeket aktiváltak: a vajháti szarvasmarhatelep korszerűsítése 374 millió forintból, a paléi sertéstelep korszerűsítése 455 millió forintból, valamint a vendégház felújítása 315 millió forintból. A műszaki berendezések, gépek és járművek között is jelentős beruházások történtek. A növénytermesztés gépeit 135 millió, a vajháti szarvasmarhatelep eszközeit 191 millió, a paléi sertéstelep berendezéseit 259 millió forintból fejlesztették. A tenyészállataik nettó értéke 114 millió forinttal nőtt tavaly - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás