A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett energia-hatékonyságot fejlesztő pályázat segítségével többféle korszerűsítési projekt megvalósítható. Épületek, épületgépészeti megoldások, illetve energiaforrások cseréje vagy kiépítése is finanszírozható belőle. A A pályázat most is nyitva áll; kertészetek, állattenyésztők, élelmiszeripari vállalkozások és borászatok jelentkezését várják. Az Agrárszektor anyagát szemléztük. Eszerint az üzemek fajlagos energia-felhasználásának csökkentésére az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, továbbá a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása a megoldás. Ez a Vidékfejlesztési Program fontos célja, ezért a rendelkezésre álló összegek terhére a tárca 2018-ban önálló pályázatot jelentetett meg. Ezen belül 30 milliárd forintra mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhattak és mivel van még keret, pályázhatnak továbbra is. Ide kattintva olvashatja el a pályázat részleteit.
Még sok pénzt lehet lehívni a Vidékfejlesztési Programban korszerűsítésre és energiahatékonyságra - mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek pályázhatnak
A legtöbb pontot az 50 százalékos, vagy azt meghaladó fajlagos energiahatékonyság-javulásért kaphatja a pályázó. Továbbá arra, ha az üzem energia-fogyasztásának legalább az 50 százalékát megújuló energiaforrás biztosítja. Egyéni pályázat esetén a maximálisan elnyerhető támogatás 500 millió forint, közös projekt esetén pedig legfeljebb 1 milliárd forint.
Eddig 7 milliárdot ítéltek oda a kérelmekre
Az Agrárminisztérium első körben 128 kérelem támogatásáról és mintegy 7 milliárd forint megítéléséről határozott. A döntés következtében mezőgazdasági üzemek, valamint élelmiszeripari kisvállalkozások juthatnak fejlesztési forráshoz. A pályázat jelenleg is nyitott, így a támogatási kérelmek benyújtására továbbra is lehetőség van.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás