A Szegedi Nagybani Piacon az áfa megfizetése nélkül zöldséget és gyümölcsöt értékesítő bűnszervezetet számoltak fel a pénzügyőrök. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta, hogy egy budapesti cég ügyvezetője Görögországból nagy tételben szerzett be zöldséget és gyümölcsöt, majd a piacon úgy hozta forgalomba, mintha azokat magyar cégektől vásárolta volna. Barnáné Horváth Melinda közölte, hogy a csaló ezzel a módszerrel kerülte el, hogy az értékesítés után áfát kelljen fizetnie. Így tudta alacsony áron, de számára mégis haszonnal eladni az árut. 

A vállalatvezető a fiktív számlákat jutalék ellenében egy olyan bűnszervezettől szerezte be, ahol a láncolatban szereplő cégeket folyamatosan cserélték. A kereskedő és a fiktív számlákat kiállító cégek könyvelésének összehangolásában, valamint a fizetendő áfa minimalizálásában könyvelő segédkezett. A pénzügyi nyomozók őt is őrizetbe vették - tudatta az őrnagy. Az elkövetők a több mint 1 milliárd forint értékű zöldség és gyümölcs után 251 millió forint áfát csaltak el. A költségvetést ért kár megtérülésére a nyomozók 80 millió forint értékben ingatlanokat zároltak, valamint lefoglalták az akció napján a piaci árusnál lévő több mint 16 millió forint készpénzt.

Adócsalás az Alföldön: kamionszámra érkezett a görög zöldség és gyümölcs a Szegedi Nagybani Piacra, de áfát senki nem fizetett utána - Fotó: illusztráció

8 személyt kaptak el a szegedi adócsalás felderítésekor

A dél-alföldi pénzügyi nyomozók 4 embert gyanúsítottként hallgattak ki, további négyet üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat. Az akcióval a NAV a bűnszervezet működését megszakította, az elkövetők akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak - áll a közleményben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás