Kidolgozta az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján az Agrárminisztérium annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely az aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget. A kedvezményezettek azok a juh, kecske- és szarvasmarha-tartók, akik a 2022. évben termeléshez kötött támogatás iránti igényt nyújtottak be, illetve 2021. évi kecske csekély összegű támogatást kaptak, az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. augusztus 1-ig bejelentett állategyedek után.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István kitért arra is, hogy a támogatás tervezett mértéke 300 Ft/km azzal, hogy egy állattartó legfeljebb 3000 km-re nyújthat be támogatási igényt. A takarmányszállítási támogatást az egyes állattartók legfeljebb 35 ezer euró egyéni keretösszegig vehetik igénybe. A támogatási kérelmeket a tervek szerint 2022. október 3-9. között lehet benyújtani elektronikus úton a Magyar Államkincstár részére - tette hozzá.

Segítség a vészhelyzetben: 3 milliárdos támogatást kérhetnek a gazdák a tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozására az aszály miatt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő, szárazság sújtotta kukoricatábla, 2022 augusztus 8.

A kilométerszám dönt az elszámolásnál

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a támogatás a takarmány szállításához szükséges kilométer alapján kerül elszámolásra. Ennek igazolására az állattartóknak olyan 2022. június 1. és szeptember 23. között kiállított fuvardokumentumot (szállítólevél, fuvarlevél, menetlevél) vagy azok másolati példányát kell benyújtaniuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara illetékes falugazdászaihoz 2022. szeptember 26-áig, amelyek külön-külön vagy akár együttesen tartalmazzák minimálisan az alábbi adatokat:

  • az adott bizonylat azonosítószámát (pl. sorszám, bizonylatszám, stb.),
  • a szállítólevél bizonylatot kiállító adatait, illetve a kiállításának dátumát,
  • a számla számát (ha a szállítólevél számla alapján készült),
  • a szállított termék nevét (széna, szalma, szenázs, szilázs, illetve ezek alapanyagai) és ezek mennyiségét,
  • a címzett (azaz az állattartó) nevét, címét (ahová a terméket szállítani kell)
  • a kiállító és átvevő aláírását,
  • a szállított termék szállításához szükséges távolság megjelölését kilométerben.

A Magyar Államkincstár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által igazolt takarmányszállítási kilométerek alapján minél előbb, de legkésőbb 2022. december 23-ig dönt a hozzá beérkezett támogatási igényekről. Egyúttal intézkedik a jogos támogatási igények kifizetéséről – közölte a takarmányozás költségeinek enyhítését célzó pályázatról az agrárminiszter.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás