Míg tavaly 150 millió forintot adtak zártkertek megújítására, idén már a duplája, 300 millió forint áll rendelkezésre a pályázóknak. A támogatás érdekessége, hogy nem magánszemélyek, hanem önkormányzatok pályázhatnak, várhatóan 36 település fog részesülni idén a rendelkezésre álló keretösszegből.

Az idén második alkalommal hirdették meg a zártkertek, zártkerti fekvésű földrészletek, elhagyott és/vagy elvadult gyümölcsösök, szőlőskertek megújítását támogató programját. Jó hír, hogy 2016-ban háromszáz millió forint jut a Zártkerti revitalizációs program finanszírozására, amely duplája a tavalyi összegnek.

A mintaprogramokkal az önkormányzatokon keresztül a családokat is segítik. Támogatják önfenntartásukat, a munka világába történő visszatérést, valamint a hagyományos tájfajták, a tájjellegű gyümölcs- és szőlőültetvények, és az ezekhez kapcsolódó helyi hagyományok megőrzését, közösségi programok szervezését.

Idén dupla annyi támogatás jut a zártkertek megújítására, mint egy évvel ezelőtt
 

A kiválasztott mintaprogramokban a résztvevők nemcsak anyagi erőforrásokhoz jutnak, szakmailag is felkészítik őket, például gyakorlati oktatásban részesülnek. Ez teszi lehetővé azt, hogy a gyümölcsösök, valamint a hozzájuk kapcsolódó épített környezet, például régi pincék hosszú távon is fennmaradjanak.

A zártkerti programra benyújtott egyedi kérelmek támogatása nemzeti forrásból történik, 100 százalékos támogatással. A pályázat iránt a tavalyi évhez képest mintegy másfélszer nagyobb volt az érdeklődés, 48 támogatási kérelem érkezett be a tárcához, mintegy 460 millió forint igénnyel.

A második alkalommal meghirdetett zártkerti programban az idén 36 település önkormányzatának mintaprogramja valósulhat meg.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás