A mezőgazdasági táj és az ökoszisztéma állapota kiemelkedően fontos manapság, ezért az agrárium ezen területét is támogatják. A most megjelent felhívás értelmében élőhelyfejlesztési célú beruházások támogatására pályázhatnak a gazdák.

Napjainkban jellemző a mezőgazdasági termelésre használt területek biodiverzitásának csökkenése, a táj képének, valamint az élőhelyek leromlása. Az említettek azonban szerves részét képezik az ökoszisztémának, ezért foglalkozni kell ezekkel is.

Nem csak a termelésre, hanem a termőterületet körülvevő ökoszisztémára is figyelni kell

Az élőhelyfejlesztési célú beruházások támogatásának célja, hogy a mezőgazdasági táj fent említett ökoszisztéma szolgáltatásainak megfelelő szintjét visszaállítsa. További hozadéka, hogy fejleszti – továbbá az agrár-környezetvédelmi és éghajlatváltozással kapcsolatos kifizetések céljaival összefüggően a fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetét megőrzi, javítja.

A felhívás értelmében, vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbi négy célterület valamelyikéhez tartozó műveletek megvalósítására:

A) célterület – Tartós zöldugar létesítése szántóterületeken B) célterület – Gyeptelepítés C) célterület – Sövény telepítése mezőgazdasági táblák szegélyein D) célterület – Méhlegelő növénykultúra létesítése szántóterületeken

A pályázatra 3,51 milliárd forint áll rendelkezésre, várhatóan mintegy 400 kérelmet tudnak majd támogatni ebből az összegből.

A támogatási kérelmeket 2016. július 11. napjától 2018. július 31. napjáig lehet benyújtani. Az első elbírálásban azok a pályázatok vesznek részt, amelyek 2016. augusztus 9-ig beérkeznek az illetékes hivatalhoz.

A pályázati felhívást IDE kattintva olvashatja el!

Forrás: palyazat.gov.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás