Újabb négy százalékkal csökkent az importgyümölcsök ára a vidéki nagybani piacokon. A legnagyobb árzuhanást az olasz import piros csemegeszőlő produkálta Miskolcon, 47 százalékkal csökkent az ára, míg a Jonagored alma Kecskeméten 43 százalékkal drágult.

Alma ára: Kecskeméten a Granny Smith 275 forintba került. Az Idared ára Szegeden 300, Kecskeméten 220 volt, a Jonagored Szegeden 280, Kecskeméten 250, a Starking Szegeden 305, Kecskeméten 275, forintos áron volt kapható. Az említett termékek Olaszországból kerültek behozatalra.

Körte ára: az olasz import, nem jelölt fajtájú körte Debrecenben 320, Miskolcon 400 forintos áron volt megvásárolható.

Őszibarack ára, nektarin ára: a spanyol fehér húsú őszibarack Miskolcon 280 forintba került, míg a szintén spanyol, fehér húsú nektarin ugyan itt 360 forintos kilónkénti áron volt kapható.

Földimogyoró ára: a kínai földimogyorót 900 forintért adták Szegeden.

Csemegeszőlő ára: az Olaszországból importált fehér csemegeszőlő 340-400, míg a piros társa 360-380 forintért lehetett a vásárlóké.

Citrom ára: az argentin citrom Miskolcon 650, Kecskeméten 666, Szegeden 680 forintba került. Debrecenben spanyol citromot kaphattak a vásárlók, kilónként 750 forintért.

Narancs ára: a Navel narancsért Kecskeméten 450 forintot kértek, míg a nem jelölt fajtájú narancs Debrecenben 350, Miskolcon 400 forintba került. A narancsok a Dél-afrikai Köztársaságból kerültek behozatalra.

Grapefruit ára: Kecskeméten a Dél-afrikai grapefruit 500, Miskolcon a mexikói grapefruit szintén 500, míg Szegeden a török grapefruit 490 forintért találhatott gazdára.

Kivi ára: Szegeden az argentin kivit 680, Miskolcon az olasz kivit pedig 500 forintért kínálták a kereskedők.

Banán ára: Debrecenben a Dél-afrikai banánért 260, Kecskeméten az ecuadori áruért 333, Miskolcon a kolumbiai gyümölcsért 320, míg Szegeden a spanyol import banánért 330 forintot kellett kifizetniük a vásárlóknak.

Füge ára: Szegeden a török fügét 32800 forintért adták kilónként.

Ananász ára: a Costa-Rica-ból behozott ananász Debrecenben 480, Szegeden 420 forintba került az elmúlt hét során.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás