Új logisztikai csarnokkal bővült a Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme. A csaknem egymilliárd forintos beruházáshoz kapcsolódóan 40 emberrel nőtt az üzemben dolgozók létszáma - közölte a Borsodi Sörgyár Kft. a Magyar Távirati Irodával. A cég bőcsi üzeme a 2018-ban megkezdett beruházások következtében már a Molson Coors Beverage Company, a világ egyik legnagyobb sörgyártó vállalatának regionális központjaként működik.

A megnövekedett gyártási kapacitás szükségessé tette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei üzem logisztikai fejlesztését is. A folyamat részeként a vállalat megújította a sörgyár környékén található úthálózatot, majd idén nyáron elkészült és most átadták az új, 3300 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot is, amely lehetővé teszi, hogy a raktárkihasználtság javuljon, és a rakodási idő csaknem 10 százalékkal csökkenjen. A folyamatok optimalizálását és a hatékonyság növelését a munkavállalói létszám bővítése is segíti.

Új logisztikai csarnokkal bővült a Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme - Fotó: Borsodi Sörgyár

Így látja a cégvezető a fejlesztés jelentőségét:

„A most megvalósított beruházás, az új logisztikai csarnokunk átadása a cég hosszú távú stratégiájának fontos részét képezi. A tárolási és szállítási folyamataink optimalizálásával, a rakodási idő csökkentésével hatékonyabban működünk, partnereinket gyorsabban és rugalmasabban tudjuk kiszolgálni” - mondta Vuleta Zsolt a Borsodi Sörgyár ügyvezető és kereskedelmi igazgatója. „A fejlesztés szorosan kapcsolódik a korábbi 3 éves, a gyártási területet érintő beruházási programunkhoz. A csarnok építésének és az úthálózat fejlesztésének terve már akkor elkészült. Az új csarnok átadása segít bennünket abban, hogy régiós gyártóközponti szerepünket sikerrel töltsük be” – tette hozzá.  

Az új csarnok 9 hónapon át épült, a beruházásnak köszönhetően megnövekedett kapacitást már ebben ez évben kihasználhatja a gyár. Ennek hatását a vállalat partnerei is tapasztalni fogják, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően csökken a rakodási idő, így a kiszolgálás gyorsabb lesz. A beruházás így mind a termelési, mind a logisztikai folyamatok támogatását is biztosítja - írta a vállalat weboldala.

A Borsodi sörgyár története

A Borsodi Sörgyár Kft. 1973-ban kezdte meg működését Bőcsön. A Borsodi évek óta Magyarország egyik legnagyobb mennyiségben értékesített söre. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Borsodi Sörgyár Kft. nettó árbevétele 2021-ben 44,262 milliárd forint volt a 2020-ban elért 40,572 milliárd forint után. A cég 2021-ben 2,312 milliárd, míg egy évvel korábban 2,067 milliárd forint veszteséggel zárt. A Molson Coors Beverage Company honlapja szerint a világ ötödik legnagyobb söripari vállalata, 2021-ben 84 millió hektoliter sört értékesített, nettó bevétele meghaladta a 10,3 milliárd dollárt. A cég több mint 16 ezer embert foglalkoztat világszerte - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás