A komposztálás során a kertben és konyhában keletkezett szerves hulladékot hasznos anyaggá alakítjuk át. Miért éri meg a komposztálás, milyen előnyöket biztosít a kert számára? Az élőlények által felvett tápanyagok egy része beépül a szervezetükbe, majd miután elpusztulnak, a lebontó organizmusok munkája során visszakerül a természetbe. A lebontó organizmusok, szaknyelven szaprofiták abból élnek, hogy a szerves anyagokat kisebb alkotóelemekre bontják le. A kisebb egységekre lebontott szerves anyagok pedig hozzáférhetővé válnak a növények számára, így ismét bekerülnek a táplálékláncba.

A Magyar Mezőgazdaság foglalta össze, hogy sajnos sokan feleslegesen beavatkoznak a természet körforgásába. Például nagyon sokszor eltávolítják a kerti hulladékot a kertből, és a szeméttelepen vagy égetéssel szabadulnak meg tőle. Bár egy faaprító gép segítségével felaprítva kevesebb zsákba is belefér a zöldhulladék, ez csak logisztikai előny, az alapproblémán nem változtat. A zöldhulladékkal ugyanis a tápanyagoktól is megszabadulunk, így az nem tud visszakerülni a talajba. Érthető, hogy nem akarjuk, hogy a kertünk tele legyen gallyakkal vagy ághulladékkal, de van jobb megoldás is.

A komposztálás során a kertben és konyhában keletkezett szerves hulladékot hasznos anyaggá alakítjuk át, így felértékelődik a zöldhulladék

A komposztálás a megoldás

A komposztálás segítségével megszabadulunk a nem kívánatos zöldhulladéktól, ezen túl biztosítani tudjuk, hogy a tápanyagok visszakerüljenek a talajba.

Milyen előnyökkel jár a komposztálás?

  • 1. Természetes módon biztosítod a kerted tápanyagellátását

A komposzt vékony rétegben a talajra terítve majd bedolgozva folyamatosan „utántölti” a talajt, így egészségesebbek lesznek a növényeid, és jobban teremnek majd. Az alternatíva, a műtrágya sokkal gyorsabban hasznosul, viszont alacsony hatásfokkal. Ezen túl kevesebb alkotórészből, tápanyagból áll, mint a komposzt. Sokkal jobban jársz tehát, ha komposzttal biztosítod a növények tápanyagellátását. Szóba jöhet még a trágya és a virágföld, de minek költs pénzt arra, amit ingyen is elő tudsz állítani?

  • 2. Gondoskodsz a kerted talajáról

A komposzt nem csak a talaj tápanyagtartalmára van jó hatással. A talaj szellőzőképessége is javul, ami segíti a benne található mikroorganizmusok munkáját. Továbbá a komposzt a talaj hőháztartására is jó hatással van, ami segíti a növények ellenállóképességét.

  • 3. Kevesebb hulladékot termelsz

Az emberiség elképesztő mennyiségű hulladékot termel. A kommunális hulladék egy jó része pedig lebomló anyag, amit vissza kellene, lehetne juttatni a természetbe, nem pedig egy szemétlerakóba továbbítani. A konyhai hulladék jó része (tojáshéjak, a zöldségek felesleges részei) remek komposztalapanyag, amit érdemes külön gyűjteni. Így nem csak a kertünkkel, de a bolygónkkal is jót teszünk.

  • 4. Megspórolsz magadnak egy kört

Amennyiben úgy döntesz, hogy a kertben keletkező zöldhulladékot egy hulladéklerakóba viszed, akkor előtte be kell zsákolnod, majd autóba kell ülnöd. Ha komposztálsz, ezt a kört megspórolod magadnak.

+1. Milyen eszközökre van szükség a komposztáláshoz?

A komposztáláshoz alapvetően a zöldhulladék felaprítására lesz szükség. A levágott ágakat, gallyakat például nem érdemes egyben beletenni a komposztálóba, mert borzasztó lassan zajlana a lebomlási folyamat. Az ágaprító és ágdaráló gépek pontosan ezt a problémát oldják meg. Aki szeretne jó minőségű eszközöket és vásárolni, egy megbízható szerszám áruházban érdemes körülnéznie.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás