A Duna olyan szakaszán fogtak idén dunai galócát (Hucho hucho), ahonnét az elmúlt 50 évben csak egyszer került elő ez a fokozottan védett faj. A Magyar Haltani Társaság (MHTT) szerint a Komárom-Esztergom vármegyei megjelenése a halnak különösen értékes adat, mert a legnagyobb folyónkban ez a legalsó észlelési helye. A galóca a világ legnagyobb termetű pisztrángféléje, kedvező táplálkozási körülmények között testhossza akár a másfél métert, tömege az 50 kilogrammot is meghaladhatja.

A Pecaverzum cikke szerint nem túlzás állítani, hogy fantasztikus, talán az év eddigi legfigyelemreméltóbb horgászsikere történt május 30-án, kedden 17 és 18 óra között a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán, ahol Farkas Csaba egy 80 centiméteres, 6-7 kiló körüli dunai galócát fogott pergetve.

Régi halkutatási adatokat írt át a Komárom-Esztergomban fogott dunai galóca

"Ezt a dunai galócát a mai napon ultralight pergető módszerrel fogtam a Duna Komárom–Esztergom vármegyei szakaszán. A súlyát 6–7 kilogramm körül saccoltuk, a hossza meg körülbelül 80 centiméter lehetett."

Különleges körülmények között akasztotta meg a galócát a horgász

A szerencsés horgász elmondta, a köztudottan áramláskedvelő galóca nem a sodrásból került elő, hanem a szélvízben, csupán egy méterre a parttól, és akkor vágott rá a kishalat utánzó műcsalira, amikor azt egy bokor töve mellett húzta el.

A fokozottan védett, százezer forint természetvédelmi értékű hal előkerüléséről a portál megírta, hogy a galóca felbukkanása a Duna azon szakaszán szenzációs adatnak számít. Ezt erősítik meg a Magyar Haltani Társaság - MHTT honlapján megjelentek. 

Parton a dunai galóca Farkas Csaba kezei között

A galóca ritkaság a vizeinkben. Kisebb állományai élnek a Duna és a Tisza hazai felső szakaszán, továbbá a Dráva és Mura egymással szomszédos részein, de alkalmanként egy-egy a Sajóból és a Körösből is előkerült az utóbbi években – emlékeztetett az MHTT. 

Azt írták, a Komárom–Esztergom vármegyei adat azonban azért különösen értékes, mert az utóbbi ötven évből a hazai Dunának főként csak a győri és a Győr fölötti szakaszáról (Ásványráró, Dunaremete, Dunasziget és Dunakiliti) van bizonyított előfordulása a fajnak, ez alatt csak egyszer került elő egy fiatal példánya, 2016-ban, Tátról. Legnagyobb folyónkban tehát a galócának ez a legalsó észlelési helye – rögzítették a fontos tényt.

A fotók forrása: Farkas Csaba és a Magyar Haltani Társaság weboldala.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás