A rákosi vipera nagyon ritka faj hazánkban. A környezeti hatásokra, az élőhelyi adottságokra és az időjárási körülményekre is rendkívül érzékeny, ezért védelme nagy szakértelmet és odafigyelést kíván. 2019 őszén indult a rákosi vipera természetvédelmi helyzetének javítása. Ennek egyik célja olyan rezervátumok kialakítása, ahová sikeresen telepíthetnek vissza állatokat abból a közel 600 egyedből, amelyet a 2004 óta működő Rákosivipera-védelmi Központban gondoznak.

A rákosi vipera természetvédelmi helyzetének javítása a Pannon-régióban” (LIFE18 NAT/HU/000799) című LIFE projekt hivatalosan 2019. novemberében indult, a téli időszakban a valódi terepszezon (tavasz és nyár) munkáinak előkészítése történt. A célunk a jelenlegi viperaélőhelyek élőhelyi feltételeinek javítása, illetve lehetőség szerint a méretük növelése. Valamint alkalmasnak tűnő területeken új élőhelyek létrehozását is tervezzük. Ezeken a területeken megkezdődtek az élőhely-helyreállítási munkálatok, hogy az oda kerülő viperákat a lehető legideálisabb körülmények fogadják. Ez egy hosszú, több éves folyamat − mondta a 24.hu-nak Halpern Bálint, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa, a rákosi vipera LIFE projekt vezetője.

A fokozottan védett hüllő visszatelepítését 500 egyed kihelyezésével segíti a rákosi vipera LIFE projekt - Fotó: Orbán Zoltán - MME

Kerüli az embert

A rákosi vipera élőhelyei olyan lakott területektől távol eső, védett és fokozottan védett természetvédelmi területek, melyre az ott gazdálkodókon és a természetvédelmi szakembereken kívül más nem nagyon merészkedik, illetve sok esetben engedélyhez kötött a belépés. Így szinte kizárt az esélye, hogy az állattal egy kiránduló vagy lakó találkozzon. A rákosi vipera egyébként félénk, rejtőzködő életmódú hüllő. Még a szakembereknek sem könnyű a felkutatása annak ellenére, hogy ők pontos ismeretekkel rendelkeznek a hüllő területi előfordulásáról, aktivitásáról és viselkedés-mintázatáról. Egyéb érdekességeket és információkat az MME holnapján lehet megtudni a különleges hüllőről.

A portál azt is megtudta, hogy a tervezett kibocsátások helyszínei a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság és a Kiskunsági Nemzeti Park háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló gyepei. A fent felsorolt helyszínek jó részén ma már nincs olyan háborítatlan gyepterület, ahol egyáltalán szóba jöhetnea rákosi viperák visszatelepítése. A kibocsátások a településektől távol történnek, hiszen ezeken, az emberek által sűrűn lakott területeken a rákosi vipera nem találja meg a számára ideális életkörülményeket. Így túlélése sem biztosított, valamint nem cél a jövőbeni konfliktusok generálása sem. A visszatelepített kígyóknak alig a negyede él meg egy évet − mondta.

Nem veszélyes a vipera mérge

Habár a rákosi vipera az egyik a Magyarországon a természetben előforduló két mérgeskígyó közül (a másik a keresztes vipera), marása nem halálos. Csupán lokális tüneteket okoz, melyek néhány napig okoznak kellemetlenséget. A rákosi vipera története során eddig halálos marással nem találkoztunk. A marások elszenvedői a legtöbb esetben a fajjal foglalkozó kutatók voltak. Kizárt, hogy lakott területen megjelenjenek. Amennyiben pedig a kirándulások alkalmával valaki véletlenül a vipera élőhelyére téved, az óvatos hüllő valószínűleg sokkal hamarabb észreveszi az embert, és pillanatok alatt egy biztonságot nyújtó föld alatti járatba húzódik − mondta a szakember. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás