A citrom az egyik legtöbbet használt gyümölcs a háztartásokban. Sokan azonban nem is gondolnak arra, hogy a kertjükben a gyomokat és a pókokat is távol tarthatják vele, sőt, a már kissé kopott vagy rozsdás tartókat is újjávarázsolhatják a használatával. Ráadásul tökéletes komposzt alapanyag is, így a hulladék helyett nyugodtan landolhat a kertünkben is. Cikkünkből kiderül, mire és hogyan alkalmazható a sárga gyümölcs azon kívül, hogy elfogyasztanák azt.

A BalconyGardenWeb cikke alapján a Kiskertblogger számolt be róla, hogy a citromhéj és a citromlé igazi csodaszerként alkalmazható a veteményesekben. A megfelelő mennyiség adagolásával könnyedén használható több területen is, az eredmény olyan látványos lesz, hogy magáért fog beszélni. 

6 területen is eredményesen alkalmazható a kiskertekben a citromlé

Gyomirtás citromlé segítségével

A citromlé szerves gyomirtó szerként is használható. Keverjünk össze 1 liter 5 százalékos ecetet körülbelül 50-75 milliliter citromlével, tegyük egy szórófejes palackba, és már alkalmazhatjuk is a gyomok ellen.

Növelhető a csírázási arány

Egy tanulmány szerint a citromlé elősegíti a sejtosztódást, és stimulálja egyes enzimek aktivitását, valamint segíti tápanyagszállítást. Ennek fényében adjunk hozzá 3 milliliter citromlevet egy liter vízhez, és az oldattal öntözzük meg a magokat a vetéskor. A keményebb magokat egy éjszakán át áztathatjuk, így még jobban növelni tudjuk a csírázás eredményességét.

Javítja a talaj pH-szintjét

A legjobb, ha a talajt semleges pH-szint közelében tartjuk, vagy enyhén savanyítjuk – ez attól függ, hogy van-e olyan növényünk, ami jobban kedveli a savas közeget. Egy liter vízhez adjunk 2 evőkanál citromlevet, és öntsük a növények aljához. Eközben pedig ügyeljünk arra, hogy a levelekre lehetőleg ne kerüljön az oldatból. Fontos megjegyezni, hogy ez a praktika leginkább a kisebb területeken vagy a cserépben lévő növények esetében alkalmazható.

A fém és a réz edények, tartók megtisztítása citrommal

A citromlé jó szer fém- és rézedények tisztítására is. Savtartalma segít eltávolítani a lerakódásokat és a vízfoltokat, így bármikor újjá varázsolhatjuk őket. Öntsünk néhány csepp citromlevet egy tiszta anyagra, és néhány percig dörzsöljük vele az edényeket, majd vízzel öblítsük le. Használhatjuk fémfigurák, üvegedények és vázák tisztítására is. Vágjunk félbe egy citromot, és dörzsöljük át azzal jól a külső felületeket, hogy eltávolítsuk az összes foltot.

A citromhéj csodái

A citromhéj felhasználásának számos módja van a kertben: ha egy maroknyi citrushéjat adunk a komposzthoz, akkor növelni tudjuk vele a keverék nitrogénszintjét. A citromhéj gazdag magnézium-, kalcium- és kénforrás, melynek segítségével még a levéltetveket is hatékonyan eltávolíthatjuk. Forraljunk fel vizet, majd tegyünk bele citrom- és narancshéjat fele-fele arányban, szűrjük, majd hűtsük le az oldatot, és tegyük szórófejes palackba. Permetezzük körbe a levéltetvekkel fertőzött területet, így megszabadulhatunk tőlük.

A citromlé és a pókok iszonya

A citromlé kiválóan használható a pókok távoltartására is. Adjunk 10-14 csepp citromlevet és 8-10 csepp borsmenta olajat egy csésze vízhez, keverjük el jól, majd permetezzük szét az oldatot a pókháló körül. Továbbá az is működik, ha félbevágunk egy citromot, és néhány szem szegfűszeget teszünk bele, majd ezt elhelyezzük a pókok által használt területen.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás