A Bonafarm Csoport tovább terjeszkedik és fejlesztést terveznek a jövőben. Ezek között szerepel, hogy létrehozzák a Pick új szalámigyárát mintegy 60 milliárd forintért, a Hungerit Zrt. pedig modern csirkevágóhidat építene.

Mint Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója a portfolio.hu-nak elmondta, a szakmaiságban, a fejlesztésben hisznek, és azokba a termékpályákba fektetnek be, ahol úgy gondoljuk, hogy lehet és van értelme fejleszteni. A csoport vállalatainak nagy részét vagy külföldi befektetőktől vásárolták vissza, vagy olyan cégek, amelyek csődközeli helyzetben voltak az akvizíció idején.

Mintegy 60 milliárd forintos zöld- vagy barnamezős beruházással létrejön a Pick új szalámigyára (Fotó: Pixabay, Hans)

Ezért a kelet-közép-európai régió meghatározó élelmiszertermelő cégének egyszerre kell a saját infrastruktúráját megújítania, a működési struktúráját javítania, és közben napi szinten helytállnia az erős piaci versenyben. A Bonafarm Csoport és stratégiai partnerei is jelentős fejlesztéseket terveznek a következő években.

Mintegy 60 milliárd forintos zöld- vagy barnamezős beruházással létrejön a Pick új szalámigyára, a stratégiai partner Hungerit Zrt. pedig egy modern csirkevágóhidat kíván építeni.

Csányi Attila a két nagyberuházás mellett további állattartótelepeket, istállót, hizlaldát is szeretne, ezektől további piacszerzést vár, és abban bízik, hogy a vállalatcsoport hosszabb távon megerősíti szerepét a magyar élelmiszeripar hagyományos felvevőpiacain, a határon túl is.

A cégcsoport számára az utóbbi időben a legnagyobb problémát az afrikai sertéspestis jelentette. „Az élelmiszerexporthoz, ami Magyarország húzóágazata lehet, a nemzetközi kereskedelemben fennálló állategészségügyi-jellegű korlátozások gyors leépítése szükséges” – jegyezte meg a vezérigazgató, hozzátéve, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar amúgy sem tartozik a legkönnyebb iparágak közé, hiszen a költségek biztosak, a hozam és a világpiaci árak viszont jelentősen ingadoznak, így a bevétel bizonytalanabb.

„A vágóhídra vonatkozó stratégiánkat és kapacitásainkat jó részben a távol-keleti piacra építettük, a megtérülés jelentős részét is az adta volna. A sertéspestis megjelenését és a kínai piac lezárását viszont nem láttuk előre, így  azóta újra próbálkozunk a Kínán kívüli piac felépítésével” – mondta Csányi. A Bonafarm Csoportot és stratégiai partnereit a sertéspestis mellett a madárinfluenza is jelentősen érintette. Az elmúlt hónapok koronavírus okozta rendkívüli helyzetére a vállalat azonnal reagált, a szükséges óvintézkedések meghozatala után üzemeikben folyamatos volt a termelés 2020 tavaszán is, így a cégcsoport a piac ellátását változatlanul biztosítani tudta.

A Bonafarm Szerbiában is rendelkezik egy kisebb tejüzemmel, ami a helyi disztribúció, a kereskedelmi kapcsolatok és a termelési kapacitások kiépítését szolgálja. Romániában saját kereskedő cégük segíti termékeik piaci elhelyezését. A déli országokban a földrajzi adottságok miatt kevesebb a tej, épp ezért a Sole-Mizo Zrt. számára a jövőben is jelentős piacot jelenthetnek. Ami a húskészítménypiacot érinti, az exportpiacokon a verseny rendkívül intenzív, mivel a húsipar Európában a legfregmentáltabb iparágak közé tartozik. Jelenleg 26 országba exportálnak szalámit, a legnagyobb felvevőpiac a Pick márkát tradicionálisan ismerő Németország, valamint a környező országok, mint Szlovákia, Csehország és Románia.

„Jelentős piacunk volt Japán is, de a sertéspestis miatt kiszorultunk” – mondta a vezérigazgató, hozzátéve, Magyarországon intenzív piacbővülés már nem várható, de a meglévő exportpiacokban látnak még lehetőségeket, és kacérkodnak olyan területekkel is, mint például az Egyesült Államok. Véleménye szerint első körben azokon a piacokon van lehetőség fejlődésre, ahol egy adott márkát már ismernek az emberek.

A termékminőségben folyó verseny intenzív, figyelemmel kell követni az aktuális trendeket, amelyek fokozatosan begyűrűznek Magyarországra is. Ilyen például a GMO-mentesség, a felelős antibiotikum-használat, a csomagolás műanyagmentessége vagy a só mennyiségének csökkentése.

Természetesen építenek Magyarország egyik legismertebb és legmegbízhatóbb márkájára, a Pickre.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás