Hirdetés
70 éves hullámvasúton a magyar konzervuborka-nemesítés
Hirdetés
1991-ben nagy sikert ért el a magyar konzervuborka-nemesítés: a Zöldségtermesztési Kutató Intézetnek a világon elsőként sikerült peronoszpóra-ellenállósággal rendelkező konzervuborkát előállítania - képünk illusztrációAz 1990-es évek második felében kapott új lendületet a partenokarp konzervuborkák termesztése
Ez egy olyan fajta, amelynek nincs szüksége a méhek jelenlétére a növény beporzásához. A helyzetet nehezítette, hogy a ZKI-ben addig nem folytak még ezzel kapcsolatban kutatások, ráadásul a fajtában a partenokarpia szorosan együtt öröklődött a puhulásra való hajlammal. Így előbb szét kellett választani ezeket a tulajdonságokat, csak ezután lehetett a partenokarpia kérdésével foglalkozni. Az intézet 2007-ben jelentette be a Szatmár F1 fajtát, ami egy aprótüskés partenokarp termésképzésű, mozaikvírus-, lisztharmat- és peronoszpóra-ellenálló, kifejezetten ropogós típusú uborka. Eközben komoly változásokon ment át a hazai uborkapiac is. A konzervuborka termőterülete harmadára esett vissza, így egyre fontosabbá vált, hogy az export igényeinek is megfeleljenek a fajták. Így kerültek be a nemesítésbe a szemölcsös konzervuborkák is, amik Kelet-Európától Törökországig népszerűek - írja a cikk. A beit alpha uborkák nemesítése 2012-ben kezdődött meg. Ezek leginkább mini kígyóuborkának nevezhetők, a termesztésük központja Észak-Afrika, illetve a közel- és közép-keleti országok, de exportálnak belőlük Nyugat-Európába is. A hazai kínálatot ide kattintva nézheti meg.Az uborkatermesztés során a NAIK kísérleti telepén használt műtrágyáról ebben a videóban tudhat meg többet:
[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=uStrPZVhBeo[/embedyt]Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés