Rengeteg alapvető élelmiszer ára nőtt több mint 30 százalékkal Magyarországon egyetlen év leforgása alatt. Összességében pedig van több mint 20 olyan élelmiszer, ami átlagosan majdnem a harmadával került többe 2022 márciusában, mint 2021 megfelelő hónapjában. És ebben a számításban az árstoppos termékek benne sincsenek.

A legfrissebb magyarországi statisztikák szerint 2022. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ilyen méretű infláció utoljára 2007 júliusában volt hazánkban. Az adatokból kiolvasható, hogy 2021 márciusához viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 13 százalékkal, a lakásjavító és –karbantartó cikkek ára 20,8 százalékkal, míg például a járműüzemanyagoké 11,4 százalékkal emelkedett.

A drágulási lista élén a paradicsom végzett, aminek kilós átlagára egyetlen év alatt, 2021 márciusa és 2022 márciusa között 42,1 (!) százalékkal emelkedett (Fotó: Pixabay)

Hiába azonban a 8,5 százalékos országos átlag, nem az emberek készülékében van a hiba akkor, ha ennél azért jóval nagyobb mértékű drágulást érzékel valaki akár egy átlagos bolti bevásárlás során is. A Pénzcentrum azt vizsgálta meg, hogy a KSH által rendszeresen közzétett, 180 terméket/szolgáltatást tartalmazó listán mely egységek voltak azok, amelyek a legbrutálisabb árnövekedésen mentek át 1 éves, illetve 1 hónapos távlatban.

Árapokalipszis a boltokban

Ha jobban kitekintünk az egyes termékek egységnyi árváltozására, akkor azt találjuk, hogy bőven akadnak olyan termékek, amelyeknek az ára többszörösével növekedett az országos átlagnak. Ezen a listán is kiugróan az élen végzett a paradicsom, aminek kilós átlagára egyetlen év alatt, 2021 márciusa és 2022 márciusa között 42,1 (!) százalékkal emelkedett.

Így amiért tavaly még csak 894 forintot kellett fizetni, azért immár 1 270-et kell. A paradicsomtól nem sokkal maradt el a rétesliszt, aminek a kilós átlagára 40,7 százalékkal, 221 forintról 311 forintra emelkedett. A drágulási toplista harmadik helyezettje pedig a tejes margarin lett, ebből a termékből egy 200-250 grammos darab átlagosan 38,3 százalékkal kerül most többe, mint tavaly ilyenkor – 303 forint helyett 419 forint.

A csirkecomb a negyedik

A top három dráguló után a negyedik helyen a csirkecomb következik, ennek a kilós átlagára 660 forintról 884 forintra emelkedett a vizsgált időszakban, míg a zsemle darabja 30 forintról 40-re duzzadt, ami 33,3 százalékos áremelkedés 1 éves távlatban. Ezen felül viszont még további 5 termék volt, aminek az ára több mint 30 százalékkal emelkedett. Ezek között pedig ott találjuk a fehér és a félbarna kenyeret, a trappista sajtot, az akácmézet és a falburkoló csempét is.

A drágulási lista élén 10 termékből 9 élelmiszer

Sokatmondó adat, hogy a drágulási lista élén a 10 termékből 9 élelmiszer. És az összesített listán lefelé ennél nem sokkal jobb a helyzet. A 10 legjobban dráguló termék mellett ugyanis található további 18 olyan termék, aminek az átlagára 20-30 százalék közötti értékkel emelkedett 2021. március is 2022. március között. Ilyen volt például a 4 tojásos spagetti, a zöldpaprika, a csirkeszárny, a tejföl, a bontott csirke, az uborka, az őrölt kávé, a kakaós csiga, a vaj, de például a konyhaasztal, a női szandál, a babakocsi vagy éppen a 14 karátos karikagyűrű is.

Összességében azt lehet elmondani, hogy a 180-as listán 28 olyan terméket találtak a Pénzcentrum szakemberei, amelyeknek az ára 20 százaléknál nagyobb mértékben nőtt a vizsgált időszakban. Ezek közül 21 (!) termék élelmiszer volt, amelyeknek az átlagos drágulása 28,9 százalékos volt 2021 márciusa és 2022 márciusa között. Ez azt jelenti, hogy rengeteg, napi szinten használt élelmiszer ára Magyarországon majdnem a harmadával lett több átlagosan 2022 márciusára 2021 márciusához képest.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás