A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató- és fejlesztő vállalat által gyártott Pioneer® Optimum® AQUAmax® kukoricahibridek kerültek elismerésre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által koordinált 2022-es Kukorica Posztregisztrációs Fajtakísérletek alapján összeállított ajánlati fajtalistában. Az idén tizenhatodik alkalommal közzétett kukorica eredmények segítenek a magyar gazdáknak a stabil terméshozam elérésére alkalmas hibridek kiválasztásában. A díjátadóra a 2023 januárjában megrendezett AGROmashEXPO mezőgazdasági kiállításon került sor.

„2022-ben a terméspotenciál mellett, az extrém időjárás miatt az alkalmazkodó képesség is kiemelkedő volt a kísérleti eredményekben. A Corteva díjazott hibridjei az ideálisnak nem nevezhető körülmények között is jobban teljesítettek, mint a versenytársaik” – nyilatkozta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.  „Azt gondolom, hogy kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a Corteva magyarországi vetőmag üzeme Szarvason, kutató-fejlesztő állomása pedig Szegeden található, hiszen az itt előállított Pioneer® hibridek megfelelnek a hazai klimatikus viszonyok által támasztott igényeknek és stabilan hozzák az eredményeket” – tette hozzá a szakember.

A kísérletek során valamennyi hibridet kódolnak, így biztosítva a teljes mértékben független értékelést. A kísérletek helyszínét a bizottság évről-évre bővíti és az ország minden régiójából érkeznek adatok a megfigyeléshez. 2022-ben 10 helyszínen 11 kukorica kísérletet állítottak be a szervezők.

Az Optimum® AQUAmax® portfólió díjnyertes hibridjei erős agronómiai tulajdonságokkal és integrált technológiával segítik a gazdálkodókat, jobb teljesítményt nyújtva aszályos körülmények között. Ezek a hibridek helyi környezetben a teljesítmény optimalizálására lettek nemesítve:

  • A korai érésű fajtacsoport első helyezettje a P8834 (FAO290) hibrid lett, amely a 2022-es GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs kísérletekben 106,6%-os terméseredményt tudott elérni az éréscsoport átlagához képest.
  • A P0710 (FAO520) a késői érésű hibrid a második helyet érte el, a 2022-es GOSZ-VSZT-NAK Kukorica Posztregisztrációs kísérletekben 105,3%-os terméseredményt hozva az éréscsoport átlagához képest.

„260 hektáron gazdálkodunk családommal Iregszemcsén, ebből kukorica területünk 100 hektár. Kukorica termesztésünk gerincét a Pioneer® hibridek alkotják. Az idei évben P9757, P9911, P0217 és P0710 hibrideket vetettünk. Újként most tudtuk először kipróbálni a P0710-est, 22 hektáron üzemi termesztésben. Bátran nyúltunk hozzá, mivel a kísérleti sorunkban is remekül teljesített. Egy dolgot bántunk meg, hogy nem vettünk többet belőle. Az idei szintén aszályos évben ez a hibrid bizonyult a legstabilabbnak terméspotenciálban. A tavalyi évi tapasztalatokból kiindulva idén 65-70 ezres tőszámmal vetettük el, akkor vetés után májustól-augusztusig kb. 110 mm csapadékot kaptunk. A 2022-es éves csapadékmennyiség se sokkal több ennél, kb. 180 mm. Elégedettek vagyunk vele, jövőre biztosan nagyobb területen fogjuk vetni” – nyilatkozta Jakab Csaba, iregszemcsei termelési vezető.

"A Corteva a kutatási, termékfejlesztési és szigorú tesztelési tevékenységeit kihasználva évről évre következetesen magasabb terméshozamokat ér el a kukorica hibridjeinek nemesítésével. A globális technológiát Magyarországra hozzuk, amely a terméshozam maximalizálására alkalmas megoldásokkal látja el a gazdákat, még a szélsőséges időjárási körülmények között is" - mondta Borsos László, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója a díjátadó ünnepségen.

Sajtóközlemény

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás