Az alábbiakban már olvashatók a legfrissebb, 27. heti adatok a vidéki nagybani piacokról. A cseresznye és barack ára jelentősen csökkent, a többi gyümölcsé többségében változatlan maradt az egy héttel ezelőtti árakhoz képest.

Erősen lecsökkent a hazai termelésű almák választéka a vidéki nagybani piacokon. Az Idared és Jonagold alma ára 265 és 280 forint között alakul, de csak Debrecenben és a Szegedi Nagybani Piacon kapható. Golden almát kilónként 265 forintért pedig szintén Szegeden találtunk.

15-25 százalékkal esett a cseresznye ára. A korai Debrecenben 480 forintért, a Van fajta Kecskeméten 240 forintért, nem jelölt típusú cseresznye pedig Miskolcon 250 forintért vásárolható meg.

A meggy ára stabilan alakult. A korai meggy Szegeden még 450 forintért, az Érdi 230-320 forintért, a Pándy meggy 270 forintért, nem jelölt típusú pedig 300-320 forintért cserél gazdát.

Kecskeméten megjelent az első, nem jelölt típusú szilva 300 forintos áron.

Csökkent a kajszi ára is. Ezzel a korai piros 300 forintért vihető el Kecskeméten, de Miskolcon és Szegeden 350-400 forintot kérnek a nem jelölt típusú kajsziért. Őszibarackból egyelőre a Szegedi Nagybani Piacon a sárga húsúval találkozhatunk 250 forintért, illetve Debrecenben és Kecskeméten nem jelölt típussal 170-360 forintért.

Miskolcon megjelent a sárga húsú és Debrecenben a nem jelölt típusú nektarin 400-400 forintos áron.

A szamóca ára nagy különbségeket mutat. Szegeden 300, Debrecenben 800 forintba kerül.

A pirosribiszke ára egységesen alakult a vidéki nagybani piacokon, 400 forint körül.

A köszmétéért (egres) Debrecenben 420 forintot kérnek.

A málna ára Debrecenben lényegesen olcsóbb, mint más helyeken: 800, illetve 1700 forint.

A tisztított dió árában is nagy különbségek vannak. Szegeden 1900, míg Kecskeméten 2600 forintba kerül.

Kissé drágult a földimogyoró. Debrecenben 800, Szegeden 900 forintot kérnek egy kilóért.

A mák ára továbbra is stabil. Debrecenben 720, Szegeden 750, míg Kecskeméten 850 forint.

Az akácméz Szegeden 2000, a vegyes méz szintén ott 1800 forint.

A sárgított tojás ezen a héten is változatlanul 20 és 30 forint közötti darabáron kapható. Debrecenben a legolcsóbb, míg Szegeden a legdrágább.

Forrás. AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás