Soha nem látott mértéket öltött a címeres poloska mennyisége Magyarországon. Rusnya, nagydarab, barna rovarok, amelyek rendületlenül ostromolják az ültetvényeket és épületeket. Nehéz felvenni a harcot ellenük.
Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a poloska az egyik legbosszantóbb rovar. Hiába gördítünk akadályokat eléjük, valahogy mindig megtalálják a módját, hogy bejussanak az épületekbe. Levadászásuk általában igazi türelemjáték, ráadásul nincs is benne sok köszönet: bűzös, ragacsos nedvet bocsátanak ki, ami igen gusztustalan. Azt, hogy pontosan mennyien lehetnek, senki nem tudja. Mindenestre egy térképen nyomon követhető az előfordulásuk gyakorisága.
Poloska támadása októberben lehet csúcson
Honnan jöttek?
A régióban igencsak elterjedt faj, a köznyelvben mezei poloskának is nevezett tipusba tartozó bencepoloska (Rhaphigaster nebulosa). Egy másik, az ázsiai márványpoloska (Halyomorpha halys), idegenhonos fajként érkezett Ázsiából. Utóbbi az árukereskedelem útján, növények, dísznövények között megbújva jutott el Európába (és Amerikába), majd alaposan elszaporodott.
Mennyien vannak?
A márványpoloska 2013-ban bukkant fel Magyarországon, és azóta többmilliósra duzzadhatott az állománya. Főleg nagyvárosokban ver tanyát. Jelenleg Budapesten, Pécsett és Debrecenben élnek a legnagyobb számban, de Soprontól egészen Makóig egyre több településre teszik be a lábukat.
Mitől büdös a poloska?
A bűzmirigyektől. Ezzel a védekezési mechanizmussal tartják távol a ragadozókat, méghozzá rendkívül hatékonysággal. Gyakorlatilag nincs is természetes ellenségük. Ez az oka annak, hogy ennyire gyorsan tudnak sokasodni.
Tartanunk kell tőlük?
Igen, hiszen a büdösségük mellet növényi nedvekkel táplálkoznak, így azokat károsítják. Emberre vazonban veszélytelenek.
Miért jönnek be az épületekbe?
Azért, hogy menedéket keressenek a zord téli időjárás elől, de a kinti fagyokat is bírják. A poloskák igazi túlélők, ezért a hideg csupán lelassítja őket: a kifejlett példányok mínusz 20 °C-ig, míg petékig akár mínusz 50 °C-ig is életképesek maradnak.
Mi lesz a poloska invázió vége?
Egyes elképzelések szerint a természet maga oldhatja meg a problémát. Amennyiben a faj egyedszáma túlnő egy bizonyos határon, fajon belül betegségek jelenségek jelenhetnek meg és csökkenhet a nemzőképesség, így összeomolhat az állomány.
Összeállításunk a divany.hu cikke alapján készült.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás