Még csak 4 hónap telt el a mezőgazdasági évből, de a kivitel már meghaladja a tavalyit Romániában. Az ország gabonaexportja rövid idő alatt magasabb számot ért el, mint a 2020/2021-es szint. Az Európai Bizottság adatai szerint Románia 3,17 millió tonna búzát exportált július eleje óta, amivel toronymagasan vezet az Európai Unióban. A második legnagyobb exportőr Németország, 1 millió, a harmadik pedig Franciaország 718 ezer tonnával.

A Maszol.ro portál írta meg, hogy a tonnánkénti 200 dolláros árral számolva az eddigi kivitel értéke meghaladja a 600 millió eurót. Csak az október 18-án kezdődő héten 56 ezer tonna indult útnak a megrendelők felé a Fekete-tengeri kikötőkből. Október végéig az Európai Unió 8,6 millió tonnát exportált az idei termésből, 2,3 millió tonnával többet, mint 2020-ban. Egy átlagos évben a tagállamok teljes exportja meghaladja a 30 millió tonnát. Az EU fő piacai Algéria, Egyiptom és Dél-Korea - írták.

A legnagyobb termésexportőr Európában: a búza, az árpa és a kukorica exportjában is Románia az EU éllovasa

Árpa és kukorica terén is hozzák az első helyet

Árpából is Románia értékesítette idén a legnagyobb mennyiséget, 1,3 millió tonnát. Ez meghaladja a teljes tavalyi kivitelt, mely mindössze 1,1 millió tonnát tett ki. Az Európai Unió a 2021-es árpatermésből 2,7 millió tonnát adott el külföldre. Az EU-n kívülre exportált kukorica mennyisége jelenleg 627 400 tonna. Ezzel szintén uniós éllovas Románia, ez a mennyiség az EU kivitelének 66 százalékát teszi ki. A második legnagyobb exportőr a cikk szerint Bulgária, 172 ezer tonnával.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás