A mezoelemek közül az utóbbi években egyértelműen a kén került a figyelem középpontjába a búza táplálásában, mivel országszerte egyre több helyen mutatták ki hiányát a talajainkban és növényeinkben.

Ennek oka elsősorban a magas kén tartalmú szuperfoszfát műtrágya háttérbe szorulása, valamint a légköri kénszennyezés visszaszorítása volt. Mindkét forrásból jelentős kénmennyiség érkezett szántóföldjeinkre, amely napjainkban már nem áll rendelkezésre.

A kén pótlásáról tehát gondoskodnunk kell!

A kén jelenléte a búza teljes tavaszi élete során fontos, hiszen segíti a nitrogén folyamatos felvételét és beépülését, valamint nélkülözhetetlen a kéntartalmú aminosavak szintéziséhez, ezáltal a megfelelő minőségi paraméterek eléréséhez.

Egy 7-8 tonnás termésszint mellett a búza 15-20 kg ként vesz fel a talajból. Ennek az igénynek a kiszolgálását praktikusan kénes nitrogéntrágyák kijuttatásával biztosíthatjuk, ilyen például az ammónium-szulfát.

A repcéhez hasonlóan azonban a kén búzában is jól és hatékonyan pótolható lombon keresztül is. Sőt, ilyen módon a levéltrágyás kezelés jó időzíthetősége miatt célzottan minőségjavításra alkalmazható. Ennek optimális ideje a kalászvédelmi gombaölős kezeléssel egy menetben a Fitohorm Turbo Kén alkalmazásával sikeresen megvalósítható. (2-3l/ha)

Fitohorm Turbo Kén
Fitohorm Turbo Magnézium

A másik, egyes térségekben különösen nagy gyakorisággal hiányzó mezoelem a magnézium.

A magnézium a klorofill alkotórészeként és enzimaktivátorként nélkülözhetetlen a fotoszintézisben, a légzésben, a tartaléktápanyagok képzésében, és a nitrogén-anyagcserében. A növények jó magnézium-ellátása növeli a fotoszintetikus aktivitást és a szárazanyag képződését. Hiánya esetén csökken a növények szénhidrát- és fehérjetartalma, valamint ezermag tömege.

Amennyiben levél vagy talajvizsgálatok kimutatják, hogy a magnéziumszint alacsony, pótlását érdemes komolyan venni! Ez levéltrágya-kezeléssel jól megoldható, melyre a Fitohorm Turbo Magnézium (2-3 l/ha) készítményünket javasoljuk.

A búza mikroelemekből 8 tonna szemtermés előállításához az alábbi mennyiségű mikroelemeket használja fel.

A gyakorlatban - és ezt rendszeres növényvizsgálataink is alátámasztják- leginkább réz-, cink- és ritkábban mangánhiánnyal találkozunk.

Főbb szántóföldi növényeink közül messze a búza a legérzékenyebb a megfelelő rézellátottságra.

A réz, részt vesz az elektrontranszportban, a növényi légzésben, fontos szerepet játszik a fehérjeszintézis és a szénhidrát-anyagcsere folyamataiban. A bokrosodáshoz és a kalászdifferenciálódáshoz elengedhetetlen. Mivel ezen utóbbi folyamtok már az őszi hónapokban elkezdődnek és a szárba indulással be is fejeződnek, a réz pótlását viszonylag koránra érdemes időzíteni.

A FitoHorm palettájáról választhatunk kifejezetten rézpótlást célzó készítményt, ilyen például a Fitohorm Turbo Réz (2-3 l/ha) vagy réztartalmú komplex készítményeket is, mint a Fitohorm Gabona (4-5 l/ha) vagy Bio Gabona (4-5 l/ha).

Fitohorm Turbo Réz

Ha a cink, mint tápelem szóba kerül, a gazdálkodók többségének a kukorica jut először eszébe, és kevésbé a búza, pedig a kénhez hasonlóan a cink gyenge ellátottsága is országos problémává nőtte ki magát, amely helyenként már a búzatermesztésben is hozamkorlátozó tényezővé vált.

FitoHorm Turbo Cink

A cink részt vesz a fehérje-anyagcserében és az auxintermelés serkentése révén a növények növekedés-szabályozásában. Hiányára kalászos kultúráink általában meglehetősen erősen reagálnak. A fellépő auxinhiány következtében a növény növekedése visszafogottá válik, az ízközök lerövidülnek, az állomány lemarad az adott fenológiai fázisra jellemző növénymagasságtól. Tartós és erős hiány esetén a virág- és termésképzési zavarok következtében a hektáronkénti termés mennyisége akár 20-30%-kal is csökkenhet. Talajból történő felvételét - a rézhez hasonlóan - döntően befolyásolja a gyökérzóna kémhatása, amely ha a lúgos tartományban van, a cink erősen lekötődik. Éppen ezért olyan hatékony a levélen keresztüli pótlása. Ebben az esetben ugyanis a cinkfelvétel nem függ a talaj kémhatásától.

A cink célzott levélen keresztüli pótlásra a FitoHorm Turbo Cink (2-3 l/ha) oldatot ajánljuk, a tenyészidőszak első harmadában történő kijuttatás mellett, mellyel tökéletesen meg tudjuk előzni a cinkhiány okozta termésdepresszió kialakulását.

A búza kapcsán, a mikroelemek közül, a mangánról érdemes még szót ejtenünk, amely szintén az enzimatikus folyamatokban tölt be fontos szerepet. Hiányában sérülhet a fehérjeszintézis folyamata valamint kiemelkedő szerepe van a vízháztartás egészséges működésében is. Ebből következő gyakorlati tapasztalat, hogy a mangános levéltrágya-kezelés az aszály okozta stressz átvészelésében, és a tenyészidőszak második felében a minőségi mutatók javításában hozza a legjobb eredményt. A jelentős mennyiségű molibdént is tartalmazó Fitohorm Turbo Mangán oldatunk 2-3 literes dózisát tehát ezekre a helyzetekre ajánljuk elsősorban, az esetleges hiánypótló kezelések elvégzése mellett.

Ezek az információk segíthetik Önöket a megfelelő tápelem kiválasztásában, melyet a megfelelő dózisban, a megfelelő időzítés mellett alkalmazva a legjobbat hozhatja ki búzájából.

(x)

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás