Vitás helyzet alakul az élelmiszer- és agráradatok körül. Arra szólította fel a Friends of the Earth Europe (FoEE) nevű civil szervezet az Európai Bizottságot, hogy szabályozza az új technológiák használatával keletkező adatokat. Szerintük csak így lehet elkerülni azokat a helyzeteket, hogy néhány globális nagyvállalat teljes és kizárólagos irányítást szerezhessen a mezőgazdaság és a komplett élelmiszerlánc felett.

A Friends of the Earth Europe által február 19-én közzétett jelentés szerint Európa annak a határán billeg, hogy sosem látott mértékű adatkoncentrációt és -centralizációt engedjen megvalósulni a mezőgazdaság vonatkozásában. Ráadásul ezt mindenféle szabályozás nélkül - idézte az EUobserver oldalát az Agrárszektor. A civilek azért aggódnak, hogy a precíziós gazdálkodás, amelynek során a termelők a fejlett technológiának köszönhetően sosem látott mértékben kísérhetik figyelemmel és optimalizálhatják a termelésüket, veszélyeket is rejt. A jelentés szerint ezek az innovatív megoldások azzal fenyegetik a gazdákat, hogy adatbányává válnak, és teljesen kiszolgáltatottak lesznek a mezőgazdasági és technológiai cégeknek. Ezért jól meghatározott szabályok szerinti működésre van szükség az agráradatok kezelésében.

Az agráradatok feletti uralom komoly veszélyeket is rejthet - fotó: Adam's Photovision

Amennyiben nem alakítjuk ki a játékszabályokat, a gazdákra egy, a jelenleginél rosszabb világ vár, amelyben olyan óriáscégek rendelkeznek felettük, akik sosem látott méretű ellenőrzésre törnek Európa termőföldjei felett – mondta Mute Schimpf, a FoEE egyik aktivistája. Schimpf szerint a krízis még elkerülhető, de ehhez az kell, hogy Európa megvédje a termelőit. 2017-ben egyébként egy, az Európai Parlament által elkészíttetett tanulmány is leírta, hogy „akik az adatokat birtokolják és az adathalmazok felett rendelkeznek, olyan hatalmi pozícióba kerülhetnek, amelyben egyéb hozzáadott értéket hozhatnak létre. Továbbá komoly részesedést hasíthatnak ki maguknak a mezőgazdaság által megtermelt bevételekből.”

Elképesztő ütemben nőnek a digitális beruházások

Hogyha csak az elmúlt évtizedet nézzük, a digitális mezőgazdasági szektorban nagyon megugrottak a beruházási szintek. A várakozások szerint ez a piac mintegy 10 milliárd eurót ér majd 2025-re. A FoEE szerint azonban a digitális gazdálkodási piac főszereplői, a BASF, a Bayer/Monsanto, a DuPont/Dow és a Syngenta/ChemChina nagyvállalatok régóta erőltetik a környezetre nézve káros, ipari mezőgazdasági módszereket az Európai Unióban - írták.

Európai adatfüggőség

A cikk szerint az Európai Parlament korábban már elismerte, hogy nagyon nagy a veszélye annak, hogy az európai mezőgazdaság a nem európai központú, digitális mezőgazdaságban érdekelt vállalatok függésébe kerül. Ez akár egy olyan versenyellenes gyakorlatokhoz is vezethet, mint például az árdiszkrimináció és a spekulációk az élelmiszerbiztonságot is érintő árupiacokon. Ezzel az Európai Bizottság hatalmas kihívás előtt áll, hogy csökkenthesse a digitális értéklánc során az ehhez hasonló függőségeket. Erre utal az a tervezet az Európai Adatstratégiáról, amelyet nemrég tettek közzé. A FoEE szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a Bizottság a mezőgazdaság gyorsan fejlődő digitalizációját korlátozó szabályokat fogalmazna meg a dokumentumban. Eközben az EU Számvevőszéke felszólította a Bizottságot, hogy javítsa az új technológiák használatát a környezeti követelmények nyomon követésére, és dolgozzon ki további cselekvési terveket a Közös Agrárpolitika részeként.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás