Az informatika és a digitalizáció teret hódít a borászatban is. Az ágazat pedig igyekszik kihasználni a fejlődés lehetőségeit. Ezzel kapcsolatban rendeznek Borjog és Bormarketing Konferenciát 2019. március 1-én a budapesti New York Palotában.

Az esemény szakmai partnere a Miniszterelnökség és az Agrárminisztérium, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa - írta a Magyar Mezőgazdaság. A Borjog és Bormarketing Konferencia indulása óta évről évre világos célokat tűz ki. Elsősorban hathatós felülete kíván lenni a magyar borért dolgozó szőlészeknek, borászoknak, szakmai szervezeteknek, és kormányzati szereplőknek.

A digitalizáció és informatika a borkészítésben is egyre nagyobb teret hódít, amihez érdemes alkalmazkodniuk a borászoknak

Az együttműködő szervezetek a legmagasabb szinten képviseltetik magukat a konferencián. Nagy István agrárminiszter nyitja meg az eseményt, amely után Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke köszöntője következik majd.

A konferencia fő témája a CyberBor

Az előadók különböző területeken keresik és kínálják a korszerű válaszokat a digitalizációval kapcsolatos kérdésekre. Az adminisztrációcsökkentés szempontjából Feldman Zsolt (Agrárminisztérium), a jövedéki eljárások szempontjából Bakai Kristóf Péter, pénzügyőr Ezredes (NAV) az oktatás kihívásairól pedig Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnes, egyetemi docens (Szent István Egyetem) beszél majd. Nagyon érdekesnek ígérkezik Demeter Zoltán előadása is a tokaji pezsgő lehetőségeiről, vagy a magyar és nemzetközi példa az organikus gazdálkodásról a Sepp Moser Birtok és a Nagy-Somlói Borvidék szemszögéből. Az egyik legizgalmasabb dolog mindig a külső, nemzetközi megfigyelő tapasztalata, ezért lesz különleges Caroline Gilby (Master of Wine, Borászok Barátja 2018) előadása arról, hogyan szerepelnek a magyar borok a brit piacon.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás