A Debreceni Egyetemen tartják a 27. Farmer-Expo kiállítást augusztus 17-20. között. A rendezvényen a Hortico zöldség-gyümölcs szakkiállítás ezúttal minden eddiginél nagyobb területen kap helyet, és itt tartják majd éves országos konferenciájukat a Limousin húsmarha-fajta tenyésztők. Lesznek továbbá egyéb hasznos és szórakoztató programok is. Az egyetem Böszörményi úti campusán augusztus 17-20. között találkozik a hazai mezőgazdasági gépkínálat krémje. Lesznek állatbemutatók, a szakembereknek pedig hasznos konferenciákkal készülnek. Egy korábbi hagyományt felújítva a sertéstenyésztők egész napos tanácskozáson vehetnek részt, melynek legfontosabb témája az antibiotikum-mentes hús előállítása lesz. A vásár megnyitója után Nagy István agrárminiszter tart fórumot. A hírt a Haon.hu oldal írta meg.
A Farmer-Expo immár 27. alkalommal nyújt találkozóhelyet az agrárszakmának
Kezdettől szándék volt, hogy a Farmer-Expo ne csak termékbemutató, hanem tudáscentrum is legyen - mondta Vaszkó László szervező az expo sajtótájékoztatóján.
Elmondta, hogy idén is jelentős lesz az állatbemutató rész, és egyre szélesebb az állattenyésztéshez kapcsolódó szolgáltatásokat (takarmányozás, étrendkiegészítők, higiénia, gyógyszerek) kínálók köre. Tanácskoznak majd továbbá a szarvasmarha-tenyésztők (külön a Limousin húsmarha tenyésztők), valamint a sertés-, a baromfi- és a juhágazat képviselői is. Valamennyiüknél téma lesz a minőség- és hatékonyság javításának kérdése - folytatta.
Vaszkó Gábor szerint a legtöbb ágazat konferenciája az „egészséges élelmiszert a fogyasztók asztalára!” jelmondatra alapoz. Növekszik ugyanis a fogyasztók tudatossága ezen a téren, a magyar mezőgazdaság pedig megtalálhatja a piaci rést.
A 13. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás minden eddiginél nagyobb területen, 200 négyzetméteren mutatja be a hazai termesztés színe-javát – mondta Apáti Ferenc, a FruitVeb alelnöke.
Jelentősen élesedett a verseny a nyitott európai piacon a zöldség-gyümölcs szektorban
A versenytársakkal most már nem csak a külföldi piacokon kell megküzdeni, hanem versenyezni kell a belföldi piacok megtartásáért és megszerzéséért is. Egyre nő az értékesítés tudományának, a marketingnek a szerepe. A jó minőségű, hazai termékeket megismertetni a hazai és külföldi fogyasztóközönséggel - írja a FruitVeb a rendezvényről. A HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás és konferencia a magyar zöldség-gyümölcs szektor átfogó, önálló seregszemléje. Olyan integrált, marketing és szakmai fórum, ahol a szektor vállalatai és azok üzleti partnerei egy időben, egy helyen, együtt mutatkoznak be a széles szakmai és a fogyasztó közönségnek. A rendezvénylehetőséget kínál arra, hogy a szektor bármely piaci szereplője megismerkedjen az új szakmai követelményekkel, feladatokkal, piaci kihívásokkal, finanszírozási forrásokkal, műszaki és technológiai megoldásokkal. Továbbá a szektor szereplői bemutathatják a termékeiket a szakmai és fogyasztó közönségnek. A tavalyi évhez képest kétszer akkora területen, vagyis nagyjából 200 m2-es kiállítói felületen mintegy 20 hazai zöldség-gyümölcs termelő és forgalmazó vállalkozás lesz jelen. Az augusztus 17-i, „Aktuális problémák és megoldások a kertészeti ágazatban” című szakmai konferencián a hazai zöldség- és gyümölcstermelés égető kérdéseivel foglalkoznak majd. A programokat ezen a hivatkozáson találja meg.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás