Idén ősszel is vakcinázzák a rókákat veszettség ellen Magyarországon, amelyhez kapcsolódóan ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A csalétkek repülőgépes kihelyezése 2020. október 3. és 18. között zajlik majd a déli és keleti megyékben. A lakott, sűrűn beépített területekre nem helyeznek ki vakcinát. A rendszeres rókavakcinázás eredményeképpen hazánkban évek óta nem fordult elő veszettség.

A Nébih írta meg, hogy a veszettség elleni oltóanyagot tartalmazó csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a kezelendő területekre a rókák természetes élőhelyein (elsősorban erdősült, illetve mezőgazdasági területeken). A programba bevont terület térképe, valamint az ebzárlattal és legeltetési tilalommal érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih honlapján. A lista tájékoztató jellegű, az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről és pontos időtartamáról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok informálják a lakosságot. A vakcinázási kampányról szóló részletes tájékoztatást az önkormányzatok hirdetőtábláin függesztik ki, míg a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. Az állategészségügyi korlátozó intézkedések célja az, hogy a kijuttatott vakcinát ne a háziállatok vegyék fel, hanem a vadon élő ragadozók.

A veszettség elleni védekezés miatt több magyarországi megyében lépett életbe ebzárlat és legeltetési tilalom

Általános információk a veszettségmentesítési kampányról:

A veszettség fő fenntartói a vörös rókák. A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség. A veszettség ugyanis a vadon élő és a házi emlősállatokat is veszélyezteti, illetve az embert is megbetegítheti. A rókaállomány vakcinázásának fő célja a betegség háziállatokra való átterjedésének megakadályozása és az emberi fertőződések megelőzése. Az immunizálási program eredményességét a Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi. A hivatal tapasztalatai szerint a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede fogyasztotta el a csalétket. Ennek köszönhetően hazánkban ma már nagyon ritkán fordul elő a betegség.

A háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott. A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját, ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről nyújt részletes tájékoztatást.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás