Az idén 15 éves Timac Agro Hungária Kft. regisztrációs, kísérleti és szerviz menedzsere Bödör Ferenc, akinek az egész élete a mezőgazdasághoz kapcsolódik. Munkája mellett jelenleg egy családi gazdaságban növénytermesztéssel is foglalkozik. A gyökereiről és arról beszélgettünk vele, hogy miért érdemes nagyon ismerni a talaj és a növények igényeit. Az idejében meghozott döntésekkel és megfelelő tápanyagutánpótlással ugyanis nagy veszteségektől kímélheti meg magát az előrelátó gazdálkodó.

Hogyan kötődik a mezőgazdasághoz?

A mezőgazdaságban nőttem fel, amióta az eszemet tudom, mindig ezt csináltam. Ez az életem. Vas megyében gyerekkoromban még megadatott, hogy tehén vontatta szekéren hordhattam be a szőlőhegyről a szénát. A kapocs megmaradt, jelenleg is a nagyapám által vett tanyán élek. A szüleimmel közösen a Csongrád-Csanád megyei Domaszéken, egy kis családi gazdaságban zöldségnövények hideghajtatásos termesztésével foglalkozunk. Én magam szaktanácsokkal segítem a munkát, és a kivitelezési feladatok elvégzésében is részt veszek. A tanya körüli néhány hektáron, és állatok tartásával igyekszünk mindent megtermelni magunknak, de árualapot is előállítunk.

A szaktanácsokra a munkahelyén is szükség van, de mit csinál egy regisztrációs, kísérleti és szerviz menedzser pontosan?

A Timac Agro Hungária Kft. forgalomba hozatali és felhasználási engedélyeinek megszerzéséért, kísérletek koordinálásáért, azok kivitelezéséért felelek. A termékfejlesztés során többféle kísérletet kell beállítani, azok nyomonkövetése, finomhangolása és az egyéb kísérleti tevékenységek összefogása is a feladataim közé tartozik. Szervizmenedzserként pedig a több mint 5 éve működő Yield Service szolgáltatásunk vezetésével is foglalkozom.

Körülbelül mennyi idő telik el egy termék kifejlesztése és aközött, hogy egy magyarországi gazda használni tudja azt?

Bödör Ferenc a Timac Agro Hungária Kft. regisztrációs, kísérleti és szerviz menedzsere

A fejlesztés és a piacra kerülés folyamata 10-12 évig tart, ennyi idő alatt juthatunk el egy alapgondolattól a késztermékig. A cégünk speciális, biostimulátor tartalmú termékeit magunk fejlesztjük, gyártjuk és forgalmazzuk is, így az egész feladatsort a Timac-csapat végzi el. Egy-egy fejlesztésnél természetesen a szántóföldön is megvizsgáljuk, hogyan, mikor és mennyire hat a növénykultúrákra az adott anyag. A folyamat vége az engedélyeztetés, ami nagyjából 2 évig tart, azután lehet forgalomba hozni az új terméket egy megfelelő, a gazdáknak szóló, lehetőség szerint tudatos tápanyag-utánpótlásra építő agrotechnikai ajánlással.

Mitől tudatos egy tápanyagutánpótlási gyakorlat?

Attól, hogy valós alapokon nyugszik. Csak akkor megvalósítható, ha a kiindulási alapok rendben vannak. A talaj ismerete az egyik legfontosabb, ez alapján lehet reális terméselvárásokat megfogalmazni. Az információk birtokában kell kiszámolni a növények szükségleteit és azoknak megfelelően állíthatjuk össze a tápanyaggazdálkodási tervet. Az első terméslimitáló tényező a rendelkezésre álló víz, erre nagyon oda kell figyelni. Ahogy arra is, miként változik a növényállomány. A közeg ismerete és az az alapján meghozott döntések is meghatározóak az eredmény szempontjából. Nagyon fontosak a megelőző beavatkozások: ha ismerjük az állomány cink- vagy bórigényét és a talajban esetleg meglévő hiányt, ne várjuk meg, míg a növények jeleznek.

Kísérlet a Timac Agro-nál

Előzetes kezeléssel, lombtrágyákkal megfelelő támogatást tudunk biztosítani. Ez azért fontos, mert amikor hiánytüneteket tapasztalunk, akkor már stresszben van a növény. Onnantól kezdve pedig az elérhető termésmennyiség csökkenni kezd. Minél korábbi fejlődési stádiumban adjuk meg neki a szükséges tápelemeket, annál jobban el lehet kerülni ezt a veszélyt és azt, hogy csak fussunk az események után. Az egészséges, jó kondícióban lévő növényállomány jóval ellenállóbb a kórokozókkal és a kártevőkkel szemben, sokkal jobban kibírja az esetleges levélfelület-veszteséget is. Az eredményt pedig akár plusz tonnákban is mérhetik a gazdálkodók.

Mennyire hűségesek azok a Yield Service partnereik, akik egyszer már bizalmat szavaztak?

Jó a megfogalmazás, bizalmat szavaznak, és mi maximálisan igyekszünk megfelelni ennek. A partneri kör kisebb mértékben folyamatosan változik, de az újratervezett szolgáltatások magas száma azt mutatja, hogy a termelők ismétlődően minket választanak, ami megtisztelő és jó visszajelzés is egyben. A szaktanácsadóink a gazda, a terület, a gazdaság és a célok megismerését követően mindent megtesznek a közösen meghatározott terméscél elérése érdekében. A környezet és a körülmények változásához alkalmazkodva javaslatokat is tesznek, így együtt élnek a szezonális feladatokkal és az eseményekkel is. Ezáltal a tápanyaggazdálkodási terv készítésének folyamata is felgyorsul, hamarabb tudunk válaszolni a kérdésekre és reagálni az igényekre. Ezzel pedig könnyebb a gazdák élete is. (x)

Kérjen szaktanácsot!

Olvasson részletesen a Timac AGRO megoldásairól, innovációiról, szakértelméről, Yield Service szolgáltatásáról a cég honlapján ide kattintva.

(x)

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás