Rendhagyó kísérlettel egészíti ki idén a méhek védelmében évek óta zajló közös munkát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME). A kutatás során a szakemberek a gombaellenes hatóanyagok együttes használatának méhekre gyakorolt hatását vizsgálják. A kísérlet fontos kiegészítése a beporzó rovarok érdekében végzett szakmai munkának, ugyanis segítségével eddig nem ismert kockázatokra derülhet fény.

Hosszú évek óta tart az OMME és a Nébih együttműködése a beporzó rovarok – különösen a házi méhek – védelmében, amely így a méhészek munkáját és a sikeres növénytermesztést egyaránt segíti. 

A gombaellenes hatóanyagok méhekre gyakorolt hatását vizsgálják egy magyar kísérletben (Fotó: Pixabaym seagul)

Az együttműködés egyik állandó eleme, hogy a Nébih laboratóriumi hátterével és ökotoxikológiai szakembereinek közreműködésével értékeli az OMME környezetellenőrző monitoring programját. A felmérés során a hivatal munkatársi a megfelelő és méhkímélő növényvédelem hatását mérik. Ehhez több mint 350 hatóanyagra vizsgálják a növényi mintákat és a méhészeti termékeket, majd az eredményeket kiértékelik.

Az idei évben kiemelt jelentőséget ad a közös munkának az illegális növényvédelmi kezelések hatékony feltárása és a szükséges intézkedések gyors megtétele. A OMME közreműködésével – a méhészek jelzései és segítsége alapján – több esetben is időben meg tudta tenni a méhvédelmi intézkedéseket a hatóság.

A közös munka idén egy kísérlettel is kiegészül. Ennek során a méhekben talált, önmagukban nem veszélyes gombaellenes hatóanyagok együttes hatását vizsgálják a Nébih szakemberei. A megfelelő minőségbiztosítási feltételek mellett zajló kísérlet indokolt esetben lehetőséget ad az azonnali beavatkozásra is. Amennyiben a szerek kombinációja kimutatható veszélyt jelent a beporzók számára, a Nébih haladéktalanul módosíthatja az engedélyeket. Emellett a hatóság és az OMME közösen hívhatja fel az agrár szakemberek figyelmét az eddig nem ismert kockázatokra és megoldást is tud javasolni a méhekre veszélyes vegyszer kombinációk elkerülésére.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás