A hazai juhtenyésztés aktuális helyzete és lehetőségei – 1. rész

Hova exportáljuk a legtöbb juhot, miből készítik a birkapörköltet valójában, miért csökkent a támogatások ellenére is a juhtartás? Cikkünkből megtudja. A MagroBlog új szakértője, a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa, dr Csízi István elsőként a magyarországi juhtenyésztés jelenlegi helyzetét és lehetőségeit mutatja be két részben.

A juh hármas hasznosítása révén (hús, tej, gyapjú) mindig megbecsült jószága volt a magyarországi gazdálkodóknak. Igen jelentős pozitív változást hozott  az ágazat életében a XVIII. század végétől a szövőipar fellendülése, amely révén nagymérvű állománynövekedés és fajtacsere történt. Az őshonos rackát folyamatosan kiszorította a Spanyolhonból behozott finomgyapjas merinó, az „aranygyapjas birka”. A XIX. század közepén 17 millió anyajuh hazája voltunk. Ez a nagy juhállomány maga után vonta egy virágzó juhászkultúra, illetve juhászdinasztiák kialakulását, akik mesterfokon űzték generációról generációra a szakmát. A világháborúk veszteségei után (1945-ben 300 ezer anyajuh maradt országunkban), a nagyüzemi gazdálkodás során próbálkoztak az ún. „iparszerű juhtartással”, a 70-es évekig tej- és gyapjú termelés, majd a 80-as évektől bárányhús előállítás volt a fő hasznosítási irányzat (3 millió anyajuhra fejlődött fel az állomány). A rendszerváltás után a tsz-ek felmorzsolódása megpecsételte a nagy nyájak sorsát (napjainkban 800 ezer anyajuhot tartanak nyilván). Annak, hogy mi vezetett idáig, a következőekben olvashatja!

Mi lehet az oka ennek a drasztikus tartási kedv csökkenésnek, noha a gyepterület és egyéb takarmánybázisok adottak, támogatásokban részesül több felől a juhtartás és kiváló piaci kereslet van a juhtermékekre?

• A juhtartás évi 365 napos elfoglaltságot jelent, ami elsősorban életformát követel meg. A régi juhászok konok hitvallása, miszerint „a jószág az embertől vár” szinte kihalt. A mai juhtartó gazdák maguk csinálják amíg bírják, lelkiismeretes állatgondozót felfogadni igen nehéz. Juhász szakmunkás képzés évtizedek óta nincs az országban.

• A külterületi vagyonvédelem különösen katasztrofális, a juhot, ha meg tudják „szorítani”, könnyen lopható, csendes állat.

• A tulajdonhasználati viszonyok bizonytalanok, már az is nagy szó, ha megvan a „szerencsés hármas”, vagyis egy juhtartó saját földjén, saját épületben, saját nyáját tarthatja. Egyre nehezebb azon juhtartók sorsa, akik a legeltetési idényre kihajtják fűbérért állataikat. Az abrakot és legelő kiegészítő szálastakarmányokat el lehet felejteni ebben az esetben, ami főként aszályos időben kritikus.

• Egyre ellentétesebb a növénytermesztők és állattenyésztők érdeke, mert az előbbieknek egyszerűbb bekapcsolni a kombájnon a szalmaszecskázást és a talajnedvesség megőrzése végett igyekeznek mielőbb hántani a tarlót.

• Magyarországon a sok kis bárányfelvásárló valójában három vállalkozást takar. Ők tartják a kapcsolatot az olasz partnerrel, ahová a magyar vágóbárányok 98%-a kerül. Ez a lánckereskedelem fölözi le a magyar juhtartók igazi hasznát. A bárány nem tárolható hónapokig raktárban, mint a termény, oda kell adni olcsóbb áron, ezt ki is használják.

• A belföldi bárányhús piac jelentéktelen, csak a kiselejtezett anyákra van igény a birkapörkölt kedvelő vidékeken. A juhtejtermékeket sokan szeretik, keresik, de ezen termékek zömmel külföldiek, mivel a juhfejést felvállalni nagyon kevesen merik, mivel a legminőségibb munkaerőt feltételezi.

A folytatás itt érhető el.>>

Dr. Csízi István tudományos munkatárs Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma