Az őszi káposztarepce gyomirtása minden évben kérdéseket vet fel, elsősorban az évjárattal, a klímaváltozással és az ezzel járó gyomosodási anomáliákkal összefüggésben. Az elmúlt években egyre nehezebb a repcét „időben” elvetni, korán magágyat készíteni. A később vetett repcék már a melegebb, szeptember-október hónapok csapadékhiányának kitettek. A száraz és meleg őszön a repcék lassabb fejlődése mellett a gyomnövények talajvíz- és tápanyagelvonásával is számolni kell, ami az állomány megerősödését szintén nehezíti.

Az őszi gyomirtás ideje kitolódik és szinte egyidőben kell a melegigényes nyárvégi fajok, valamint a későn kelő, hagyományos repcegyomok ellen védekezni, ezért a gyomirtószer választásánál a nehezen irtható keresztesvirágú fajokkal szembeni hatékonyság mellett, (vadrepce, sebforrasztó zsombor, pásztortáska) a megjelenő csattanó maszlag, selyemmályva, parlagfű és libatop fajok elleni hatékonyság döntő fontosságú. Ezek a gyomnövények ugyan melegigényesek, de kifagyásukkal csak tartósan 2-3°C alatt lehet számolni. Ezekre a kihívásokra a Corteva Agriscience korszerű megoldásokkal áll a termelők rendelkezésére.

A Belkar™ már az első szezonban bizonyított a repcegyomirtásban

A Belkar™ tartalmazza a Corteva új fejlesztésű hatóanyagát, az aril-pikolinátok új képviselőjét, az Arylex™-et, valamint az Ikarus™-ból jól ismert pikloram-ot. Mindkét hatóanyag szisztémikus, felszívódó hatású, hormonszerű tüneteket okoz, a kijuttatás után egy-két órán belül már látványos hatással.

A gyomirtási időpont rugalmas megválasztásával lehetőség van a későn kelő gyomok elleni védekezésre is. Ebben az esetben a repce 6 leveles kora után lehet a kezelést elvégezni egyszeri kijuttatással, 0,5 l/ha-os dózisban.

Ha a repce kelésével egyidőben már megjelennek a melegigényes gyomok is, választhatjuk az osztott kezelést, amit a repce 2 leveles korában már elkezdhetünk. Ilyenkor a Belkar™ 0,25 l/ha-os dózisát kiegészéthetjük Runway™-el, ami egy markánsabb korai hatást és tartamhatást is biztosít. Ezután két hét múlva végezhetjük el a második Belkar™-kezelést, 0,25 l/ha dózisban.

A tavaly engedélyt kapott Belkar™ már az első szezonban bizonyított. Kiemelkedő hatással rendelkezik a nyárvégi melegigényes gyomnövények (pl. libatop fajok) ellen, valamint jó hatékonyságú a repcéből nehezen irtható keresztesvirágú fajokkal szemben (vadrepce, sebforrasztó zsombor, pásztortáska). A készítmény idén is az új, NeoEC™ formulációban kerül forgalomba, ami a beépített adjuvánsnak köszönhetően nem igényel más kombinációs partnert.

A Belkar™ rendkívül hatékony a melegigényes, nyári gyomok ellen

Egyszikű fertőzés esetén Perenal™ engedélyezett dózisával kijuttatható, piretroid típusú rovarölő szerekkel kombinálható.

A Belkar™ felhasználásának előnyei:

  • Kiváló hatás a melegigényes, nyári gyomok ellen.
  • Hatékony megoldás a keresztesvirágú gyomok ellen.
  • Hatásához nincs szükség csapadékra.
  • Metazaklór-mentes megoldás bármilyen repcében.

Legyen részese Ön is a repcegyomirtás új generációjának!

Dr. Lukács Domonkos
herbicid-termékmenedzser
Corteva Agriscience

További információkért keresse területi képviselőinket!

A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót! ® ™ A Dow AgroSciences, a DuPont és a Pioneer, valamint ezek leányvállatatinak vagy a védjegy tulajdonosának védjegyei. © 2020 Corteva.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás