Az érzékenyebb kerti növények, így az egyre divatosabb díszfüvek téliesítéséről gondoskodni kell. Az igénytelenségük ellenére is rendkívül mutatós keskenylevelűek közül sokat télen védeni kell, ha nem is a hideg, de az alattomosan viselkedő víz miatt.

Az évelőként ültetett díszfüvek többsége viszonylag magas növény: a magas füvű rétekről, üde legelőkről kerültek hozzánk. A nyáron igénytelen növények legtöbbje a forró égövből érkezett. Eredeti élőhelyükön a buja vegetáció, általában a bőséges, de legalább közepes csapadékellátás mellett robbanásszerűen növekednek, hogy a társaikkal folytatott versenyből győztesként kerüljenek ki.

Arrafelé (különösen a száraz klímájú, sivatagos, félsivatagos tájakon) szélsőséges a napi hőingadozás. Ez meg sem kottyan az óriási fűcsomóknak, a tartós lehűlést azonban védelem nélkül nem élik túl. Az évelő fűfélék sajátossága, hogy a szalmaszárszerű levelek tőcsomója a növényvilágban ritka sarjadzó tulajdonságokkal rendelkezik. Ezért képesek a felégett, levágott, lerágott nádasok, sztyeppék, pampák robbanásszerűen újraéledni.

Kivételnek számít a kecske lakta vidék, ugyanis e legelő jószág a szerencsés fogállása miatt a fűfélék megújulása szempontjából fontos részt is képes kiharapni a földből. Ilyen munkát végez a gyepen egy rosszul, túlságosan mélyre állított fűnyíró is.

Egyes díszfüvek összekötözött leveleinek tövét falombbal kell takarni a téli hideg ellen
 

De a nedves fagy is pusztíthat. Ezért egyes díszfüvek (pampafű, zebrafű) összekötözött leveleinek tövét falombbal kell takarni, ami azért nem olyan egyszerű, ha ugyanis az összekötözött levelek mentén a téli csapadék a gyökérnyakhoz szivárog és ott megfagy, akkor a növény elpusztul, és elmarad a tavaszi kihajtás. Az összekötött kévét oldalra kell fordítani, lehetőleg úgy, hogy ne törjön meg, ám a víz, hólé ne szivároghasson a tőhöz. Megoldás lehet a megdöntött kévére és a betakart tő tetejére vízszintesen fóliát fektetni.

Díszfüvet legjobb tavasszal ültetni, mert az ősszel átültetett a fagyokig már nem tud jól meggyökeresedni. A díszfüveket csak tavasszal szabad visszavágni. Az egyszikű fűfélék sajátossága ugyanis, hogy a föld feletti részeik nem teljesen száradnak el és a megvágott, üreges, részben élő szárat gombák, baktériumok károsíthatják, sőt el is pusztíthatják.

A tágan vett rokonságba tartoznak a bambuszfélék. Számtalan bambusznemzettség több mint ezer fajtája ismert. Egyesek csak pár centi magasan kúsznak a földön, mások 30 méter magasra meredeznek, sőt van, amelyik fára kapaszkodik.

A bambusz alamuszi növény, az egész kertet könnyen elfoglaló hírére gyakran rácáfol. De ami késik, nem múlik, a trükkös bambusz kiültetése után néhány évig erőt gyűjt, energiája legnagyobb részét a gyökérrendszerének kiépítésére használja; ha mindent behálózott, robbanásszerűen elkezd hajtani. Egyes fajták egy nap alatt egy métert is képesek növekedni. A télálló bambuszokkal ilyenkor nincs teendő, a kényesebbeknél viszont elkel a tőtakarás.

A díszfüvekkel kapcsolatos téli teendők:

Télállók: Deres csenkesz; Deres fényperje; Díszsás; Gumós franciaperje; Havasi perjeszittyó; Homoki hajperje; Japán díszfű; Nádtippan; Örökzöld zabfű; Pántlikafű; Préri kötélfű; Tarka sás; Tollborzfű; Vesszős köles.

Tövét takarni és a víztől óvni kell: Elefántfű; Ezüstös pampafű; Óriás olasznád; Pampafű; Tarkalevelű olasznád.

Forrás: kapanyel.postr.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás