Az ÖMKi Kertészeti munkacsoportja a 2022. évben végzett zöldségtermesztési kutatásait mutatta be 2022. december 9-i online rendezvényén. A műhelymunka első részében az öko palántanevelés tőzeghasználatáról, a tőzeg alternatív anyagokkal való kiváltásának lehetőségeiről volt szó. A második részben ökológiai kápia paprika termesztésben végzett tápanyag-utánpótlási kísérletünket mutatták be a résztvevőknek a szakemberek.

Az ÖMKi írta meg, hogy az online térben megvalósult rendezvényt Dr. Tóth Ferenc, az ÖMKi kertészeti csoportvezetője nyitotta meg. Az első szakmai előadást Gyöngyösi Emese (projektvezető kutató, ÖMKi) tartotta meg, „Zöldkomposzt tőzeg helyett: alternatív anyagok a kertészeti palántanevelésben” címmel. A kutatás fő célja a tőzeghasználat-csökkentés lehetőségeinek vizsgálata volt helyi, fenntartható alapanyagok használatával. A szakemberek többlépcsős, két évre visszatekintő kísérleteik során sokféle alternatív anyagot teszteltek, többek között letermett gombakomposztot, gilisztakomposztot, kender- és fafeldolgozási melléktermékeket, ezek közül a fenyő forgács/fűrészpor és a zöldkomposzt bizonyult perspektivikusnak. 

Az első műhelymunka a „Zöldkomposzt tőzeg helyett: alternatív anyagok a kertészeti palántanevelésben” címet kapta - képünk illusztráció

Tőzeg és komposzt

Mivel zöldkomposzt az országban több helyen is hozzáférhető a kereskedelemben, és minősége nagyban függ a kiindulási alapanyagoktól, szükségessé vált egy külön zöldkomposzt-sorozat tesztelése is, különböző tőzeg bekeverési arányokkal. A kísérletsorozat eredményei, tanulságai jelentős érdeklődést váltottak ki a résztvevőkből, sok kérdés érkezett, melyeket az előadó és kollégái a megvitatás részben válaszoltak meg.

A témához ajánlott ingyenesen letölthető kiadvány: Ökológiai zöldségpalánta-előállítás

A műhelymunka első része videón: Zöldkomposzt tőzeg helyett a kertészeti palántanevelésben

https://www.youtube.com/watch?v=YUDEe6OX0_Y

Ökológiai kápia paprika termesztésben végzett tápanyag-utánpótlási kísérlet

A második előadást négy előadó tartotta meg közösen: a témát Allacherné Szépkuthy Katalin (vezető szaktanácsadó, ÖMKi) vezette fel a hazai zöldséghajtatás statisztikai adataival, kitérve az ökológiai zöldségkertészetek fóliás termesztésének jellegzetességeire. A szót Papp Orsolya (vezető kutató, ÖMKi) vette át, aki ismertette a 2022-es, a kápia paprikában végzett tápanyag-utánpótlási kísérlet helyszínét, módszertanát és növényvizsgálati eredményeit. Ezt kiegészítette Dr. Gulyás Miklós (egyetemi docens, MATE), a talajminták vizsgálati eredményeivel és Dr. Tóth Ferenc, a megfigyelt kártevők és kórtani tünetek jellegzetességeinek bemutatásával. A kísérletben három tápanyag-utánpótlási szint hatását vizsgálták meg a talaj tápanyag-tartalmára, valamint a paprika mennyiségi és minőségi tulajdonságaira nézve. Az eredményeket a kutatók és szaktanácsadók közösen vitatták meg. A kísérleteket a beérkezett javaslatokat figyelembe véve a 2023-as szezonban is folytatják. 

A témához ajánlott ingyenesen letölthető kiadvány: Ökológiai gazdálkodásban használható termésnövelő anyagok 2022.

A műhelymunka második része a videón: Tápanyag-utánpótlási technológiák összehasonlítás:

https://www.youtube.com/watch?v=P-57TR868VY

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás