A 2022-es év első felében bővül a hálózat, országszerte már 150 MOL üzemanyag töltőállomáson lesz ingyenes mikrochip-leolvasó, megkönnyítve az elkóborolt állatok hazajutását - közölte a társaság az MTI-vel. Szilveszterkor a petárdázás és a tűzijátékok miatt rendszeresen több ezer rémült kutya kóborol az utakon. 2020 szilveszterkor éjszaka összesen 58, míg év közben több mint ezer elkóborolt kutyát vittek be a MOL töltőállomásaira azonosítani, ezért is szükséges a bővítés.

A program indulása óta több ezer kutyát sikerült azonosítani a leolvasóknak köszönhetően, az elkóborolt állatok többsége így gyorsan visszakerült a gazdájához. A közleményben felidézték, hogy a MOL 2018 májusában kezdte meg együttműködését a Vigyél Haza Alapítvánnyal. Azóta több ezer elkóborolt kutyának próbáltak segíteni a MOL-kutakon, az állatok több mint kétharmada vissza is került gazdájához. A mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája elérhető az alapítvány kutyakereső alkalmazásában, valamint a MOL töltőállomás-keresőn.

Az elkóborolt kutyák bejelentését és megtalálását segíti a Vigyél Haza Kutyakereső alkalmazás

Ezért károsak az ünneplés egyes formái az állatokra

A szilveszteri ünneplés ártalmas mellékhatásaira egy kisfilm is felhívja a figyelmet a Youtube videomegosztó portálon. A petárda, a tűzijáték robbanásakor keletkezett hirtelen nagy erejű fény- és hanghatás sokkszerűen éri a szabadon lévő állatokat. A kutyák az ilyenkor elszenvedett halláskárosodás, szemsérülések, esetleges égési sérülések, vagy epilepsziás roham hatására rémülten menekülnek: megszokott környezetükből kiszabadulva elkóborolnak, vagy közlekedési baleset áldozatai lesznek.

https://www.youtube.com/watch?v=D7_EAZm73Kw

Az elkóborolt kutyák bejelentését és megtalálását segíti, a Vigyél Haza Kutyakereső alkalmazás, amit már a neten is el lehet érni ide kattintva: www.w-ebkereso.hu, Androidos telefonra, vagy iPhone- ra is letölthető ingyenes alkalmazásként. Az alkalmazás segítségével megtalálhatóak a legközelebbi ingyenes mikrochip leolvasó helyek is, ha valaki kóbor állatot találna.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás