Egyre több üzem használ precíziós eszközöket Magyarországon az állattenyésztésben is. Sokan már nem csak a fejéshez, de az etetéshez is robottechnológiát alkalmaznak. Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója egy siófoki agrárrendezvényen azt is elmondta, hogy egy közel 5 milliárd forintos teljesen zöldmezős beruházást terveznek, amellyel évente mintegy 2000 fajta végterméket állíthatnak elő. Így pedig teljesen testre szabhatóvá válik majd a takarmányozás. Egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok az istállóban.

A népességrobbanás bizonyos fáziseltolódással megy majd végbe a világban, és habár Ázsiában óriási a növekedés, a hangsúly a következő 30-40 évben áttolódik majd Afrikára - mondta Kulik Zoltán egy siófoki agrárkonferencián. Szerinte tudomásul kell venni, hogy 60-70 év alatt csaknem 4-5 milliárd fővel nő majd a lakosság, és mindenkit meg kell majd etetni. Ez óriási kihívást jelent. Az export jelenleg 20-22 százalékot tesz ki a Vitafort termelésében, azonban a következő években ez meghaladhatja majd a cég tevékenységének 50 százalékát is - mondta. Az Agrárszektor anyagát szemléztük.

A takarmánygyártással foglalkozó Vitafort Zrt. vezérigazgatója szerint az állattenyésztésben is egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok - képünk illusztráció

Egyre többen veszik igénybe a robotok munkáját a magyar állattartó telepeken

A szakember a precíziós mezőgazdasággal kapcsolatban kiemelte, hogy a technológia már nem csak a növénytermesztésben, de az állattenyésztésben is jelen van. A tejelő tehenek takarmányozásában a robottechnológia a fejésen kívül az etetésnél is előtérbe került. Egyelőre még csak 4-5 üzem használ ilyen eszközöket Magyarországon, ám a következő években a robotokat dolgoztató telepek száma akár 50-100-ra is nőhet. Kulik Zoltán szerint a Vitafort célja, hogy egy 5 milliárd forint körüli teljesen zöldmezős beruházással olyan automatizált üzemet hozzon létre, amely lehetővé teszi, hogy éves szinten mintegy 2000 végtermék-típust állítsanak elő. Ezzel teljesen testre szabhatják a takarmányozást.

Így működik az automata fejőrobot és a takarmánykiosztó a gyakorlatban

https://www.youtube.com/watch?v=oduR7Q7mcsc

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás