Magyarországon 800 ezer regisztrált horgász van, ezzel ők a felszíni vizeket használók legnépesebb közössége. Ugyanakkor sem az ökológusoknak, sem a természetvédelmi szakembereknek nincsenek ismereteik a horgászok tudásáról, illetve általában az ökológiához való viszonyukról, ezért nagyon fontos lenne párbeszédet kezdeni velük a vizek állapotáról, védelméről. Ezzel a céllal indult el az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatássorozata, amelynek első lépéseként a horgászok vízinövény-ismeretét mérték fel.

Az első eredményeket a kutatók a Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine című szakfolyóiratban 2021. november elején megjelent tanulmányukban közölték. Az ezekből levonható következtetések szerint bár a hobbihorgászok ökológiai tudása nem mérhető a tradicionális természeti népek tudásához, mégis fontos ismereteket sajátítanak el az élővilágról, és ezeket képesek magabiztosan felidézni - írta az ELKH.

A magyar horgászok vízinövényekkel kapcsolatos tudását tesztelték a hazai tudósok: meglepődtek az eredményeken

A világon átlagosan minden tizedik ember horgászik kedvtelésből. Ők ezen kívül sok egyéb, vízhez kötődő tevékenységet is végeznek, miközben felkészülnek a horgászatra, és akár napokat töltenek a parton. Eközben megfigyelhetik a parti ökoszisztémát, a vízi növény- és állatvilágot, illetve a horgászattal kapcsolatos érdeklődésük kapcsán a halak környezetéről is többet olvasnak, mint azok, akik nem horgásznak.

Sok tudás gyűlt össze

Habár az utóbbi évtizedekben az ökológiai kutatásokban egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a természettel együtt élő, a helyi ökoszisztéma-szolgáltatásokat használó szakemberek – halászok, vadászok, juhászok – helyi ökológiai tudásának, csak az utóbbi évtizedben ismerték fel, hogy a hobbihorgászok ismeretei is hozzájárulhatnak a tudományos kutatásokhoz. Noha kézenfekvőnek tűnne, hogy a horgászok halakkal kapcsolatos ismereteit teszteljék, ennek eredményei borítékolhatók lennének. A legtöbb horgász nyilvánvalóan sokkal többet tud a halakról, mint mások, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének (VÖI) kutatói ezért a magyar rekreációs horgászokkal kezdeményezett párbeszéd során más úton indultak el.

3 helyszín horgászait kérdezték

Az ökológusok 3 helyszínen készítettek interjúkat horgászokkal: a Velencei-tónál, a Keleti-főcsatornánál, illetve egy Debrecen melletti horgásztónál. E beszélgetések során rögzítették a horgászok arra vonatkozó adatait is, hogy 

  • mennyi ideje horgásznak, 
  • mi jellemző rájuk, és 
  • általában hogyan viszonyulnak a természethez. 

Ezután következett a teszt: képről kellett felismerniük a vízinövényeket. Ha nem tudták megnevezni a növényt, de állításuk szerint látásból ismerték, a kutatók ezt kontrollkérdésekkel ellenőrizték. Amennyiben tudtak róluk más alapvető részleteket, azt is feljegyezték.

„A 24 növényfaj közül a horgászok átlagosan 4,6 fajt tudtak néven nevezni, és további 7,4-et felismertek, bár megnevezni nem tudtak. Vagyis a bemutatott növények felét ismerték fel a horgászok” – közölte Löki Viktor. „Ez az eredmény részben megfelelt a várakozásainknak, ugyanakkor meglepő volt, hogy a 3 helyszínen különbözött a horgászok tudásszintje. A Velencei-tónál horgászók ‒ akik jellemzően a fővárosból járnak oda, és rövidebb ideje horgásznak – kevesebb növényt ismertek meg, mint a többiek.”

Tapasztalati úton szereztek tudást a horgászok

Az eredményekből kitűnik, hogy a horgászok önkéntelenül olyan jelenségeket, például helyi növényeket is megfigyelnek, amelyek nem kifejezetten érdeklik őket. Sőt, az sem feltétlenül tudatosul bennük, hogy ismereteket gyűjtenek a növényekről. Úgy tűnik, a természeti népek helyi ökológiai tudásához hasonlóan a horgászok is annál többet tudnak a természetről, minél régebben horgásznak. Ebből egyben arra is lehet következtetni, hogy a tudásuk nagy részét nem az iskolában szerzik, hanem a szabadidejükben tesznek rá szert.

„Rengeteg további kérdés vetődött fel bennünk. Például az ökológiai ismereteikkel kapcsolatos további leíró tanulmányok mellett mindenképpen érdemes lenne összehasonlítani a horgászok ökológiai tudását más társadalmi csoportok ismereteivel is. Ezek az ismeretek elengedhetetlenek ahhoz, hogy pontosan felmérhessük a rekreációs horgászok ökológiai szerepét a vízi ökoszisztémák megőrzésében” – érvelt Löki Viktor.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás