Fipronil szennyezés miatt megtiltotta az Oxxovar 5%-os oldat összes gyártási tételének forgalmazását, felhasználását és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oxálsav tartalmú gyógyhatású készítmény a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésre szolgál. Fontos, hogy a varroózis gyógykezelése, illetve kiegészítő kezelése más, hasonló javallatú állatgyógyászati készítményekkel és gyógyhatású termékekkel továbbra is megoldható. November-december folyamán több alkalommal is Oxxovar oldattal kezelt méhek elhullását jelentették a méhészek. Az eset felderítését a Nébih komplex laborhálózata és vizsgálati rendszere tette végül lehetővé. A méhészek által leadott termékminták hatóanyagtartalma ugyanis megfelelő volt, a gyanú alapján vizsgált szennyezőanyag is negatív laboreredményt adott. Az egyik esetből származó méhhullákból viszont fipronilt mutatott ki az erre szakosodott laboratórium, így a kezelésre használt termékek is gyanúsak lettek a fipronil szennyezettségre. A szakemberek a méhészek által beküldött bontott és a kereskedelemben fellelhető bontatlan kiszereléseket egyaránt vizsgáltak, és a gyógyhatású termék 4 gyártási tételében is kimutatták a fipronil jelenlétét.
Visszahívták a mézelő méhek kezelésére szolgáló Oxxovar 5% oldat gyógyhatású készítményt a hazai piacról (fotó: Pixabay, PollyDot)
Az eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást.  A szakemberek vizsgálják, hogyan kerülhetett bele a méhekre veszélyes hatóanyag a gyógyhatású készítménybe. A gyártó további készítményeinek és termékeinek vizsgálata is folyamatban van. Ennek során a hivatal szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a mézelő méhek készítményeire. A Nébih kéri, hogy aki rendelkezik az Oxxovar 5% oldat termékkel, semmiképp se használja fel. A varroózis gyógykezelésére jelenleg 21 állatgyógyászati készítmény áll rendelkezésre, és számos gyógyhatású készítmény alkalmas a kiegészítő kezelésre, így a mézelő méhek védelme más szerekkel továbbra is megoldható. A Varroa destruktor atka világszerte elterjedt és nagy veszteségeket okoz a méhcsaládokban. Az ellene való védekezés évtizedek óta nélkülözhetetlen része a méhészkedésnek és ebben fontos szerepet játszanak az engedélyezett gyógyszerek és gyógyhatású készítmények. A témáról bővebben itt olvashatnak. Forrás: Nébih

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás