A jogszabályok szerint a területhez kötődő közvetlen és egyes vidékfejlesztési támogatásoknál is jogosultsági feltétel – azaz a támogatás nyújtásának alapja – a területeken a minimumkövetelmények betartása. A szántóterületen, az állandó gyepterületen vagy az állandó kultúrával fedett területen a gyomok – beleértve a nádat, valamint a veszélyes gyomnövényeket - és a hasznosítás szempontjából nem kívánatos fás szárú növények legfeljebb olyan mértékben lehetnek jelen, hogy nem áll fenn a szántóterület, az állandó gyepterület vagy az állandó kultúrával fedett terület nagymértékű, súlyos lágyszárú vagy fás szárú vagy nagymértékű, súlyos és maradandó fás szárú gyomosodása. A minimumkövetelmények betartása a 10/2015 (III.13.) FM rendelet 2. §-a alá tartozik. A gazdálkodóktól az érintett támogatásokért cserébe elvárt a minimumkövetelmények teljesítése. Ezekről az Agrion hírlevele adott tájékoztatást.
A minimumkövetelmények betartása a gyomosodásra és a túllegeltetésre is kiterjed
Nagymértékű, súlyos, lágyszárú gyomosodás
Akkor áll fenn, ha a vizsgált parcellán virágzó veszélyes gyom vagy a földterület 50 százalékát meghaladó mértékű lágyszárú gyomnövény található. (veszélyes gyom: pl.parlagfű, aranka, vaddohány)
Nagymértékű, súlyos, fás szárú gyomosodás
akkor valósul meg, ha a vizsgált parcella esetében a földterületen 100 db/hektárt meghaladó mértékben található olyan fás szárú növény, amely lombkorona alatti területe nem tartalmaz legeltethető vegetációt. Illetve a fás szárú gyomnövény eltávolítása az alapkultúra károsodása nélkül nem hajtható végre, és a terület a vegetációs idő alatt mezőgazdasági művelésre alkalmassá tehető.
A minimumkövetelmények betartása a túllegeltetést is kizárja
Gyepek esetében nem fordulhat elő túllegeltetés, amelynek során a gyep foltokban kiritkul, és a talajfelszín legalább 50 százalékban fedetlenné válik. Továbbá gyepek esetében a gyepalkotó fűfajok - nem beleértve a nádat - és takarmánynövények túlsúlyban legyenek. Továbbá ne legyen a területen az előző évről olyan növedék, amelynek szaporító képletei is elnyíltak.
Amennyiben a gazdálkodó fenti jogosultsági feltételeket nem tudja betartani, úgy nem lesz jogosult pl. a SAPS, a zöldítés, a termeléshez kötött támogatásokra az adott területen. Ugyanez vonatkozik az agrár-környezetgazdálkodás/ökológiai gazdálkodás Vidékfejlesztési Programjában található intézkedések esetében is. Amennyiben valamely vis maior ok következik be, s az bejelentésre és elfogadásra is kerül, úgy a gazdálkodó mentesül a kötelezettség alól a vis maior ok fennállásáig. Ha azonban a vis maior kérelemben a minimumkövetelmények be nem tartása is jelölésre kerül, de a vis maior nem kerül elfogadásra, úgy sajnos a minimumkövetelmény meglétének hiánya miatt meg nem felelés állapítható meg. Azaz a táblára jutó kifizetés elutasításra kerülhet. Vis maior ok hiányában az előzőekben leírtak szerint, a táblára adható támogatás adott évben lenullázódik. Sőt, még a túligénylés büntetését is magával hozhatja.
Arról pedig itt írtunk korábban, hogy tilos a túllegeltetés a NATURA 2000 gyepterületek hasznosításánál.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás