Néha egy „ismerős ajánlotta” helyzetből sikeres üzletek köttetnek, ami az agráriumban talán a legjobb ajánlólevél. Egy mezőgazdasági területen tevékenykedő családi vállalkozás életében egy műtrágya tároló épület legalább olyan fontosságú beruházás, mint egy multinál egy újabb több tízeres négyzetméteres csarnok. A Frisomat pedig a Kánya-Ker Kft. beruházásánál minőségből és vevőkiszolgálásból egyaránt jelesre vizsgázott.
Adott két cég: mindketten több mint 20 éve tevékenykednek itthon a maguk szakterületén. A Kánya-Ker Kft. a mezőgazdasági termékek széles skálájával foglalkozik a növényvédő szerektől a vetőmagokig, és szükségük lett egy műtrágya tárolóra. Ajánlatkérések, információgyűjtés, a szokásos folyamat, de végül egy ismerős ajánlása útján kerültek kapcsolatba a Frisomat szaktanácsadójával, aki műszakilag és a finanszírozást tekintve is segítette a beruházás megvalósulását. A belga Frisomat cég itthoni képviselete pedig 25 éve „százszámra” tervezi és építi a mezőgazdasági célra készült acélcsarnokokat a tárolóktól a baromfitelepekig. A somogy megyei telephelyen a májusi tervezéstől az őszi megvalósulásig a profi szerelőcsapatnak köszönhetően a 2-3 hetes összeszerelés igényelte a legkevesebb időt, és – nem meglepő módon - az építési engedélyek kiadása a legtöbbet.
Frisomat acélcsarnok a Kánya-Ker Kft-nél
A nyeregtetős kivitelű, három oldalán nyitott 15x60 méter alapterületű és 4 méter magas acélcsarnok megfelelő csapadék elleni védelmet biztosít az ott tárolt műtrágya számára. A beépített tető-felülvilágító sávok pedig meghagyják a lehetőséget arra, hogy ha a két oldalon nyitott csarnokra a későbbiekben mégis oldalfalak kerülnek, a csarnokban megmaradhat a természetes fény bejutásának lehetősége.
Frisomat nyeregtetős csarnok
A csarnok a Frisomat egyik alaptípusának a megrendelő igényére szabásával került kialakításra. A tervező csapat és a Frisomat mérnökei közötti rugalmas és hatékony együttműködés, a belga gyárból határidőre az építkezésre érkező tűzihorganyzott elemek és a gyakorlott kivitelező gárda munkájának köszönhetően készen állt az új tárolóhely, mire megjött az esős idő. Orbán Gyula, a Kánya-Ker Kft. ügyvezető igazgatója, a gyorsaságon és költséghatékonyságon túl a közös munka kapcsán a messzemenőkig rugalmas és sokoldalú vevőkiszolgálást emelte ki. Ahogy az más megrendelők esetén is fontos, a Kánya-Ker Kft. ügyvezetője véleménye szerint a minőség mellett a kiszámíthatóság volt a másik választási szempont, és ebben a Frisomat messze meghaladta az elvártakat.
Frisomat csarnok műtrágya tároláshoz
A Frisomat acélcsarnokai az automatizált gyártási folyamatnak és szigorú minőség-ellenőrzésnek köszönhetően jó ár-érték arányt garantálnak, amihez a gyors és pontos összeszerelés a grátisz az építkezés végén. A hosszú élettartamot pedig a minimális karbantartást igénylő hidegen hengerelt és horganyzott acélból készülő elemek adják, ami visszatérő megrendeléseket hoz a cégnek és modernebb munkakörülményeket biztosít a mezőgazdaságban dolgozóknak.
(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás