Nem elég, hogy az enyhe tél miatt fokozottabb kártevőirtásra van szükség az idei évben, most még az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű eső is húzza a gazdákat. Van olyan földterület, ahol több centiméter vastagon áll a víz. Valahol már felszívta a föld az összes csapadékmennyiséget, de a probléma fennáll. Hogy mire is kell odafigyelni egész évben? Cikkünkből megtudhatja.

Nem lehet ültetni, amit viszont már elültettek, elrohadhat. Nem túl jók a kilátások a mezőgazdaságban. Az átlagosan egész május hónapban várható csapadékmennyiség néhány nap alatt öntözte meg a földeket. Leginkább Csongrád, Tolna és Baranya megye érintett – hallható volt a TV2 Tények című hírműsorában. Egy karcagi gazda arra is figyelmeztet, hogy a nedves időjárás egész évre kihat, vigyázni kell a fertőzésveszéllyel. Öröm az ürömben, hogy a sok eső besegített a rágcsálók elleni küzdelemben a gazdáknak. Az esőzések ugyanis kimosták az állatokat a földből, akik kinn rekedtek, és nagy részük el is pusztult.

Panaszkodnak a termelők:

„Még mindig lábon áll a lucerna.” „Nem fejlődik a paprika palánta.

A májusi fagyosszentek hozták a lehűlést, és az esőt is. Ez mezőgazdasági munkálatokat, mint például a kaszálást is hátráltatta. De egyes növények, mint például a paprika palánta növekedését is. Pedig az idő továbbra is változékonynak mutatkozik, a héten meleg lesz, aztán újra esős napok jönnek. Szabolcs-Szatmárban-Bereg megyében a hétvégén már lehetett talajmarózni. Szerencsére nem országos szintű a probléma. Mi reméljük a legjobbakat a földeken.

Fotó: Török Ferenc
 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás