Az Alkotmánybíróság határozatban semmisítette meg a hatályos erdőtörvény több pontját. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint az erdőtörvény erdőgazdálkodási és a természetvédelmi szempontok megfelelő összehangolását biztosító, 2017-ben hatályba lépett korszerű szabályozásának nagyobb része kiállta az alkotmányossági próbát, és továbbra is hatályban marad. Ugyan a döntés eredményeként az erdőgazdálkodás törvényben foglalt általános korlátozási lehetőségei bővülnek, de a mérték nélküli korlátozások lehetőségét a kellően körülírt szabályozás továbbra is megfelelően behatárolja. A korlátozások során a továbbiakban is lesz mód a fennálló körülményekhez való rugalmas igazodásra.

Még 2019-ben került az Alkotmánybíróság elé a 2009. évi XXXVII. törvény – az erdőtörvény – 2017. évi módosítása, A testület az eljárás végén, 2020. június 15-én hozott határozatában megállapította, hogy a módosítás több eleme alaptörvény-ellenes. Az Alkotmánybíróság ezért megsemmisítette ezeket a rendelkezéseket. Az AB döntési folyamatához hozzátartozik, hogy az Agrárminisztérium javasolta a testületnek, hogy szakmai állásfoglalásért keresse meg az erdőtörvény módosítása során az erdészeti szakmai szervezetek javaslatait koordináló Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát is. Ez elmaradt. A természetvédelmi szervezetek alkotmánybírósági kérés nélkül juttatták levélben a testülethez álláspontjukat (amicus curiea), amit az AB egyéb dokumentumokkal együtt a honlapján nyilvánossá is tett. A civilek levele után a NAK is elkészítette saját állásfoglalását, amit eljuttatott az AB-hoz, de ezt az üggyel kapcsolatos nyilvános dokumentumok közé nem helyezték el - írta a kamara.

a döntés eredményeként az erdőgazdálkodók törvényben foglalt általános korlátozási lehetőségei bővülnek, de a mérték nélküli korlátozások lehetőségét a kellően körülírt szabályozás továbbra is megfelelően behatárolja - képünk illusztráció

A 72 oldalas alkotmánybírósági határozat áttekintése után a NAK megállapította: a 2017-ben hatályba lépett szabályozás nagyobb része kiállta az alkotmányossági próbát, és továbbra is hatályban marad. Így az erdőgazdálkodók továbbra is zavartalanul végezhetik a tevékenységüket. A kamara egy részletes szakmai elemzésben foglalta össze, hogy az AB döntésének erdőgazdálkodási és természetvédelmi szempontból milyen főbb következményei várhatóak.

Ebből a tarvágásra és a természeti értékekre vonatkozó megállapítások a következők:

A mai erdőgazdálkodási gyakorlatban tarvágásra általában akkor kerül sor, ha az idős erdő természetes felújítására, és ehhez kapcsolódóan az idős erdő több ütemben történő kitermelésére (fokozatos felújító vágás) az erdőgazdálkodón kívülálló okok miatt nincs lehetőség. Egyéb esetben az erdőgazdálkodó érdeke is az, hogy az erdő felújítását – a drága mesterséges erdősítés helyett – a természetre bízza. Az AB most azt az egyébként 2017 előtt is hatályban lévő rendelkezést semmisítette meg, amely kivételes esetekben lehetőséget biztosított az erdőgazdálkodónak a tarvágásra és az azt követő mesterséges erdőfelújításra. Az Alkotmánybíróság magát a tarvágást tiltó rendelkezésben foglalt mérlegelési feltételeket nem módosította, így a fennálló körülményekhez való rugalmas igazodásra ezen a téren nagyobbrészt továbbra is megmarad a lehetőség.

A NAK szerint az erdőgazdálkodók számára megnyugtató volt a 2017. évi módosítás

Ez alapján Natura 2000 rendeltetést a Natura 2000 hálózatba tartozó erdők közül csak a kijelölés céljával valóban érintett erdők esetében kell megállapítani. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a Natura 2000 rendeltetés megállapítására azon erdők esetében is újra sor kerül majd, amelyek csak a kijelölés sajátos módja (a közösségi jelentőségű élőhelyeket magukban foglaló nagy, összefüggő területek lehatárolása) miatt esnek Natura 2000 területre. Ilyenek például az akácosok és a nemes nyárasok, amelyekben közösségi jelentőségű fajok sem fordulnak elő. A döntés szélesítette továbbá annak a lehetőségét is, hogy a Natura 2000 rendeltetést mely erdők esetében kell prioritásos (elsődleges) rendeltetésként meghatározni.

Mindkét változás elsősorban abban az esetben akadályozhatja jelentősen az erdőgazdálkodás folyamatát, ha korábbi ígéretekkel szemben a Natura 2000 természetvédelmi célkitűzések közül a kijelöléskori állapot fenntartása mellett az élőhelyek fejlesztésére (pl. erdőszerkezet-átalakítás) is jogszabályi kötelezés útján kerül sor. Mivel az erdőtörvény jelentős része hatályban marad, a NAK továbbra is azon a véleményen van, hogy a jogszabály – az erdők összes funkcióját tekintetbe véve – az arányosság és szükségesség elve szerint biztosítja a természetvédelmi szempontok érvényesülését az erdőkben.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás