Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de dél, délkelet felé haladva szakadozottabbá válhat a felhőzet, és ott néhol több órára is kisüthet a nap. Az összefüggő csapadékzóna északkelet felé távozik, mögötte szórványosan valószínű zápor, emellett a déli és keleti megyékben zivatarok is kialakulhatnak. Késő délutántól, estétől az északnyugati tájakon már előfordulhat havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet. A déli szelet a Viharsarokban, az egyre nagyobb területen északnyugatira, északira forduló szelet pedig a Dunántúlon kísérik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi, északnyugati felén 2 és 8, másutt 9 és 15 fok között alakul. Késő estére -1 és +8 fok közé hűl le a levegő, északnyugaton lesz a leghidegebb, délkeleten az enyhébb az este.

Péntek estétől döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható csapadék, amely északnyugat felől fokozatosan havas esőbe, havazásba vált, főként a Dunántúl északi felén, emellett a havazásba váltás előtt helyenként átmenetileg ónos eső is eshet. Az éjszaka első felében a délkeleti részeken még továbbra is kialakulhat zápor, zivatar. Az északnyugati, északi, míg északkeleten az északkeletire forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között valószínű, az északnyugati tájakon lesz a hidegebb, délkelet felé haladva enyhébb az idő - jelezte előre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szombaton erősen felhős vagy borult idő valószínű, majd a déli óráktól északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet. Az ország keleti, északkeleti felén (egy összeáramlási zónában) végig felhősebb maradhat az ég. Tovább folytatódik a halmazállapot-váltás északnyugat felől, így egyre nagyobb területen havas eső, havazás lesz a jellemző, emellett fokozatosan csökken a csapadék intenzitása. Átmenetileg ónos eső is előfordulhat a halmazállapot-váltás idején. Napközben a Dunántúlon hózáporok, a keleti országrészben a már említett összeáramlási zóna mentén havazás valószínű. Az északi, északnyugati szél erős, főleg a hegyvidéki tájakon viharos lesz. Az esti óráktól kezd majd mérséklődni a légmozgás. A maximum -2 és +5 fok között alakul, délkeleten lesz az enyhébb idő.

Vasárnap gyengén felhős, napos idő valószínű, de kisebb körzetekben felhős maradhat az ég, ott még hószállingózás előfordulhat, másutt viszont nem valószínű csapadék. Este nyugat felől felhősödés kezdődik. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között várható, de a kevésbé felhős, hófödte részeken ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -4 és +2 fok között alakul.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás