Hirdetés
A precíziós eszközök kompatibilitása nélkül elmarad az áttörés
Hirdetés
A KITE szakértői az egységes technológiai rendszer és adatgyűjtés mellett vannakA KITE 2016-ban egy nagyszabású, valamennyi kultúrára alkalmazható megoldásokat kereső IT-fejlesztést kezdett meg, amelynek idén már kézzelfogható eredményei lesznek. Ennek jegyében adják át még ebben az évben Nádudvaron a KITE innovációs központját.
Szabó Levente
Általánosságban elmondható, hogy a precíziós megoldások akkor hasznosak, ha nagy felületre kiterjeszthetők, folyamatosan és könnyen fejleszthetők, valamennyi, az adott ágazattól független üzemegységben alkalmazhatóak. Továbbá a géphasználó számára könnyen működtethetők, illetve a fenntarthatóság és a környezetkímélés jegyében lehet őket alkalmazni – foglalta össze Szabó Levente.Az új technológiával sok inputanyagot lehet megspórolni a KITE szakértői szerint
A precíziós technológiák alkalmasak a sor és sorköz megkülönböztetésére, átfedés- és kihagyásmentes művelésre, ezekkel pedig sok inputanyagot meg lehet takarítani. Szintén jelentős költségcsökkentő tényező, hogy a pontos időben elvégzett, célzott és táblán belül differenciált műveletekkel menetszámcsökkenés érhető el. Amíg Magyarországon egy átlagos kukoricatermesztő 10-12-szer is kimegy a gépével a táblába, addig a tengerentúlon ez csak 7-8 alkalom. Az erózió elleni védelemre, a rétegvonal mentén történő gazdálkodással, szintén alkalmas a precíziós gazdálkodás - mondta. Hadászi László is kitért a kompatibilitási problémákra, ami jelentős gátja a precíziós megoldások gyakorlati alkalmazásának, hiszen Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan üzem, amelyik egy márkát használna. Teljes kompatibilitást kell létrehozni a különböző gyártók eszközeiben – mondta. Lényeges, hogy a gépek által begyűjtött – a precíziós technológiák szempontjából rendkívül értékes – adatok sem kompatibilisek egymással, ezért IT-fronton is adott a feladat az egységesítésre. A KITE fejlesztési igazgatója azt is megemlítette, hogy a gazdálkodók a gépekből származó, rendkívül értékes adatoknak csak mindössze 20 százalékát használják ki. A KITE számára az SAP készítette el az adatbázis-rendszert. Hadászi szerint legalább egy év kellett ahhoz, hogy az IT-szakemberek és az agronómusok egy nyelven beszéljenek. Mostanra ugyanakkor a KITE eljutott odáig, hogy integrált rendszerével közel kétszáz gazdaság, csaknem 100 ezer hektárján 1800 erőgép dolgozik.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés