Az enyhe tél és a korán jött tavasz ugyan kedvezett a méhcsaládok fejlődésének, a hosszan tartó szárazság és a március végi lehűlés miatt azonban mégis gyengébb lehet az idei repce- és akácméztermés. Míg az akác esetében még van remény némi termésre, a repceméz jelentős részéről a méhészek már lemondhatnak. A koronavírus miatt kialakult járványhelyzetben viszont az elmúlt másfél hónapban fokozott érdeklődés alakult ki a magyar méz iránt a külpiacokon.

Az enyhe télnek köszönhetően az úgynevezett generációváltás - amikor elpusztulnak a téli méhek, és helyüket az új egyedek veszik át - sem hirtelen történt meg, így a méheknek is volt idejük felkészülni - mondta el a Magyar Nemzetnek Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. A szakember szerint ennek ellenére a méhészek nem lehetnek bizakodóak. A március végén és április elején érkezett hidegbetörés következtében az ország számos pontján keletkezett kár a növényekben, a gyümölcsfákhoz hasonlóan a korai tavaszi fagyra érzékeny akác is rosszul viselte a lehűlést.

Az aszály és a fagykár miatt a hazai akác- és a repceméz mennyisége is kisebb lesz az átlagosnál idén

Míg az akác esetében még van remény némi termésre, a repceméz jelentős részéről a méhészek már lemondhatnak. Az aszály ugyanis jelentősen befolyásolta a virágzást. A szárazság miatt a növény nem nőtt meg, nem lettek oldalhajtásai, kevesebb virág van rajta, és az aszályban nem is ad nektárt. Az idén az átlagosnak mondható repcetermés ötödére számítanak a méhészek, ami körülbelül ezer tonna repcemézet jelent.

A koronavírus-járvány hatásai a méhészeteket sem kerülték el. Ám míg a legtöbb ágazat kedvezőtlen hatásokról számolt be, a mézpiacon élénkülés látszott. Bross Péter szerint az elmúlt másfél hónapban fokozott érdeklődés alakult ki a magyar méz iránt a külpiacokon. Bár a járvány kitörése utáni első napokban leállt az export, egy rövid szünet után a kivitel újraindult. A szállítmányok ma már zavartalanul haladnak Németországba, Franciaországba és Olaszországba is. A megnövekedett kereslethez egyelőre nem társult áremelkedés, a méz a nemzetközi piacon továbbra is olcsón cserél gazdát.

Lenyomhatja a kínai mézet a helyi?

A cikk szerint a magyar méhészek optimisták, azt remélik, hogy a közeljövőben az árakon is érezhető lesz a koronavírus hatása. Bizakodásukat az is alátámasztja, hogy miközben korábban nagy mennyiségben érkezett kínai méz az Európai Unióba, a hírek szerint a kikötőkben felhalmozott készletek mára kiürültek. Így a harmadik országból származó mézszállítmányok csak nagyon vontatottan érkeznek meg. A nagy nyugat-európai mézcsomagoló cégek döntéshozói pedig emiatt elgondolkoztak azon, hogy továbbra is Kínából importálják-e a mézet. Amennyiben pedig a kínai mézimport csökkenne, az különösen kedvező fejleményt jelentene a teljes európai méhésztársadalomra nézve. Ráadásul így nem csupán az árak emelkednének, hanem végre az uniós piacot is meg lehetne tisztítani a kétes eredetű és minőségű méztermékektől - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás