A kölesről szinte már mindent tudunk Jóvér János, a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa által. Ezúttal a cirokkal kapcsolatos tudnivalókba csapunk bele, több részes cikksorozat keretében. Íme az első rész!

A cirokfélék feltehetően Afrikából származnak. Melegkedvelő növények, amelyek érzékenyek a hűvös időjárásra. A cirok vetése akkor ajánlott, ha a talaj hőmérséklete eléri a 12-14°C-ot, ami a hazai viszonyok között jellemzően április végére, május elejére esik. Tekintettel arra, hogy a tenyészidőszak során 2.800-3.200°C hőösszeget igényel, Magyarország a ciroktermesztés északi határán fekszik.

A talajművelés tekintetében alapvetően a kukoricánál is alkalmazott talajművelési módszereket kell alkalmazni. Gondosan előkészített, jó minőségű magágyat igényel. Vetését 70-76,2 cm sortávolságra végezzük, bár egyes szemescirok hibridek állománya a sortávolság 45 cm-ig való csökkentését terméskiesés nélkül viseli. A cirokfélék kezdeti fejlődése vontatott, így a preemergens gyomszabályozás kiemelt fontosságú technológiai elem a termesztés során. Ebben a tekintetben különösen veszélyesek a tavasszal csírázó nyárutói egyéves gyomok (T4), amelyek komoly terméskiesést okozhatnak a megfelelő védekezés hiányában.

Helytelen gyomszabályozás cirok kultúrában

A tényidőszak hossza meglehetősen nagy variabilitást mutat, így ettől függően szeptember és október hónapokban végezzük el a betakarítást. Mivel ezek a növények érzékenyen reagálnak a hűvös időjárásra, hazai viszonyok között mindenképp szem előtt kell tartani a koraiságot a hibrid megválasztásánál.

A cirokfélék képesek akár teljesen kimeríteni a talaj nedvesség- és tápanyagkészletét, utóbbi indokolttá teszi az intenzív tápanyag-visszapótlást. A megfelelő tápanyagellátás mellett viszont elővetemény-értékük hozzávetőlegesen megegyezik a kukoricáéval. Fontos, hogy a cirokfélék igen jól alkalmazkodnak a klimatikus szélsőségekhez. Aszályos időszakban fejlődésük megáll, de a csapadékot követően képesek tovább fejlődni, ami kifejezetten perspektivikus növénnyekké teszi a cirokféléket az aszályos területeken. Kiemelkedő, hogy az aszály mellett, meglehetősen jól tűrik a túlzott mennyiségű csapadékot is, amit a 2010-es kifejezetten csapadékos év is bizonyossá tett. A 2010-ben hullott közel 900 mm csapadék hatására a kötöttebb talajokon időszakos – nem ritkán több hétig tartó – vízállások alakultak ki a tenyészidőszak folyamán, amelyet a cirok – több, kevesebb terméskiesés mellett – sikeresen átvészelt.

Ciroktábla Karcagon a 2010-es évben
 

Tekintettel arra, hogy a kifejezetten jól tolerálja a kedvezőtlen talajtani viszonyokat, termesztése rendkívül perspektivikus lehet azokon a területeken, ahol más kultúrnövények csak jelentős termésveszteség mellett termeszthetőek. A talajtani, valamint az időjárási szélsőségek, továbbá a szántóföldi öntözés korlátozottsága mindenképp indokolja a cirokfélék helyét a hazai vetésváltásban.

[gallery columns="2" link="file" ids="8651,8652"] Szerző: Jóvér János, tudományos segédmunkatárs, Debreceni Egyetem ATK, Karcagi Kutatóintézet

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás